1,16: Mert nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére, zsidónak először meg görögnek

Így amennyiben bizonyítani tudjuk hogy Pál Megváltásról szóló evangéliuma eltér Jézus Isten Országáról szóló evangéliumától, akkor a Bibliában két féle evangéliumról kell beszélnünk. Azonban sejthető a levél eleje alapján, hogy az isteni eredet Pálnál nem közvetlen kapcsolatból nyert információkból fog állni, hanem az írásokra hívatkozó jelleg miatt (1,1-2: "Isten evangyéliomának hirdetésére, Melyet eleve megígért az ő prófétái által a szentírásokban" - amely hivatkozás már itt is megtörténik) azt szeretné éreztetni, hogy beszédei, hirdetett evangéliuma az írások alapjáról magyarázva erednek az Istentől. Pál legfontosabb törekvése hogy saját elképzelését a Megváltás evangéliumának megalkotásában az ószövetségi írásokkal való összehangolásssal párhuzamban próbálja megtenni, hogy annak bizonyítékait a megtérítettek az írásokra visszatekintve és abból merítve nyerjék. Második bizonyítéknak a szentség Lelkének bizonyítékát tekinti, amelyet az "Isten Fiának" "a halálból való feltámadása által" vehetünk, ez is meg fog jelenni annak a hitnek a részeként, amelyet Pál apostol a Megváltás evangéliumában részletezni fog.

Fontos észrevétel a levél elején az a kenetteljes hangvétel (1,1-8), ami később jellemzője lesz a Pál apostol teológiájára épülő további egyházaknak, hogy felmagasztaló stílusban beszéljen arról, ami éppen az apostol saját hatalmát fogja igazolni minden hívő előtt, mind görögöknek, mind barbároknak, mind zsidóknak. Megfigyelhetjük, hogy Pál nem a Jézus evangélium szeretet nyelvén beszél a pogányokról a pogányoknak, hanem a zsidó farizeusok nyelvén, amely a pogányokat megvetetendő barbároknak tartotta, saját magukat pedig kiválasztott nemzetnek. Csak a megtért pogányt lehetett emberszámba venni. Ezzel a haragos hanggal azonban Pálnak a pogányok megfélemlítése volt a célja, amely technika végigvonul egyébként az összes levelén, jellemzően a megfélemlítésre helyezve mindenütt a fő hangsúlyt:

1,18: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják

János apostol azonban egész másképp nyilatkozott:

János 3,16: Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen

Láthatjuk a jeleket máris Pál szándékai felől, míg János Isten szeretetét hirdeti, és nyílvánvaló Isten szeretete az emberek felé, Pál máris Isten haragjáról beszél, és korlátozza ezt a szeretetet csak azokra, akik hitből élnek. Máté, éppen úgy, mint János Isten szeretetét minden ember felé kifejezni kívánja, igaz vagy gonosz voltától függetlenül:

Máté 5,45: Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak

De Pál apostol a büntetés szellemében ítélkezik, a hitetlenekre és hamisokra Isten büntetését, átkait helyezi kilátásba nem pedig az Isten segítségét:

1,24: Annakokáért adta is őket az Isten szívök kivánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplősítsék

Meg sem fordul Pál fejében, hogy az Isten senkit nem ad tisztátalanságra, Jézus pont ezen a szemléleten kívánt változtatni, amelyben a zsidók, a farizeusok között elterjedt volt az a kép az Istenről, hogy a bűnös, engedetlen, istentelen embert messze elveti, férgek és kígyók tanyája lesz a lakóhelye, míglen egészen el nem pusztul. Pál nézete a pogányokról arról tanúskodik, hogy a Jézus által tanított beszédeket nem ismerte, a zsidók által bűnösökhöz való hozzáállás így nem változhatott meg értelmes, odafigyelő, segíteni szándékozó magatartásra.

A pogányok gyalázása végigvonul az első fejezetben, a közepétől a végéig. A hitetlent vagy pogányt eleve elítélésre méltónak tartja, nem veszi ember számba, sugárzik szavaiból a megvetés:

1,29-31: A kik teljesek minden hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal; rakvák, írigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal, rossz erkölcscsel;

Súsárlók, rágalmazók, istengyulölok, dölyfösek, kevélyek, dicsekedok, rosszban mesterkedok, szüleiknek engedetlenek,

Balgatagok, összeférhetetlenek, szeretet nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok.

Pál technikája, ami nem más, mint a pogányság megalázása és a hitetlenek megfélemlítése már ennek a levélnek az első fejezetében kinyilvánul. Érdekes megfigyelni, hogy Pálnak nem az a célja, hogy az embert valamiféle igazságra, életmegértésre, istenismeretre juttassa el, hanem a világra szór mocskokat, rágalmakat, gonosz módon vádaskodik, a lesötétebb színekben akarja az olvasója előtt feltüntetni. Alapvető hiba Pálnál, és ez később is jelentkezik írásaiban, hogy általánosításokat foglal egybe, amelyen keresztül sokkal negatívabban tüntetheti fel a világot, az embert és az életet, mint ahogyan az valójában kinéz. Egyetlen ember sincs olyan, akire például az előző idézet minden vádja ráillene, ellenben külön-külön valóban lehet találni olyan embereket, akik valóban tehetnek hibájukból fakadónak ilyen cselekedeteket, első hallásra mégis olybá tűnik, mintha csak olyen emberek léteznének a világban, amlyek rakva vannak gonoszsággal. Szóra sem akarja méltatni, meg sem kívánja említeni hogy a pogányok között találni erényességet is, becsületességet, igazságosságot és figyelmességet, nehogy a sötét kép a világról enyhébb színezetet nyerjen. Ezt a féligazságot használja fel tehát Pál ahhoz, hogy a világot egyetlen mozdulattal, egyetlen kirohanással befeketítse. Pálnak nem célja, hogy az ember életkedvét visszaadja, viszont célja, hogy elvegye, hogy evilágon mindent kárnak és szemétnek ítéljen, hogy később Pál elképzeléseinek, hitének megnyerhesse.

Érdemes megfigyelni azt a szemléleti hibát is a fejezetben, amelyik a bölcsesség útja ellen próbálja behangolni a hívőt.

1,21-22: Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett.

Magaokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek.

Vitatható, hogy Pál valóban az Isten ismeretéről beszél, és nem csupán az írások által - az írásban vagy prédikációban - közölt ismeretek elutasításáról. Ugyanis az írások által közölt istenkép téves voltát amennyiben nem fogadják el, mi módon lenne felróható a pogánynak? Tényként használva fel Pál az Isten ismeretének elutasítását a hitetlenségüket az ő hiábavaló okoskodásukra vezeti vissza, elzárva ezzel a hívő előtti lehetőséget, hogy valóban értelemmel járjon utána az istenismeret igaz vagy hamis voltának. Miközben támadja a bölcsességet, a megtévesztés előtt nyitja meg a lehetőséget, és Pál ezzel óriási hibát vét. Nem az istenismeret hiányosságaira, a tévedés lehetőséségre, sőt a meg nem értésre világít rá, amelyek mind jelenthetik az Istentől elfordulás magyarázatát, hanem az okoskodást hiábavalóvá, a bölcsességet a balgaság útjává téve lezárja az igazság kutatásának, a józan megfontolásnak és az óvatos megítélésnek a lehetőségét az ember előtt hogy ezzel akadálytalan utat biztosítson a további hitetések előtt. Holott az okosság Jézus tanításában éppenséggel feladat, a bölcsesség pedig egyenesen út a világossághoz:

Máté 10,16: Ímé, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak mint a kígyók, és szelidek mint a galambok.

Máté 7,24: Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát

mégis Pál szinezete alapján a hívő előtt mindezen dolgok hiábavalóvá és a sötétség felé vezető úttá változnak. Jézus színezetében az okosság és a bölcsesség nem csak kiemelten fontos tulajdonságok, hiszen nem az Isten ismeretét, az ő igazságainak megértését biztosító lehetőségekkel van baja, hanem a hamisságokkal és igazságtalanságokkal, amelyek nem csak Isten ismerete körül szövődnek, de az ember és az élet megértését is lehetetlenné tehetik, amelyek elhárítása pont az okosság és a bölcsesség feladata volna.

5,1: Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által

A mi Urunk hivatkozással folyamatosan igyekszik a hierarchia írányába helyezni a hangsúlyt. A hatalom elfogadtatásával az úr-szolga viszony közepébe helyezve az apostolokat, püspököket, presbitereket, papokat és az elöljárókat, el tudja fogadtatni ezeket a szolgálatnak nevezett, de valójában a gyülekezet igazgatására, írányítására létrehozott, engedelmeskedést meghatározó funkciókat. Nem is tudott talán arról, hogy Jézus az Istennel való kapcsolatot úgy jellemezte, hogy vagy az Atyánk, vagy a Mesterünk nekünk, így tehát nem érvényesek a Mózestől örökölt úr-szolgai megfeleltetések. Az úr-szolga szerepekre való hivatkozások csakis hierarchikus érvényesítés kedvéért, engedelmeskedésre való befolyásolás eszközévé változtatják minden keresztény gyülekezetben, ahol Pál apostol levelei jelentőséggel bírhatnak.

Ölbe tett kézzel békességünk van Istennel, ha elfogadtuk a hit általi megigazulást, és máris reménykedhetünk - szintén cselekedetek nélkül, hit által - Isten dicsőségének elnyerésében. Viszont máris kihasználja a felkeltett érdeklődést a gyülekezet engedelmeskedésének az eléréséhez:

5,3-4: Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk a háborúságokban is, tudván, hogy a háborúság békességes tűrést nemz,

A békességes tűrés pedig próbatételt, a próbatétel pedig reménységet

A háborúság sohasem szül békességes tűrést hanem erőszakot, árulást, megalkuvást, pusztulást és sok szenvedést. Békessegestűrést az igazságosság és szeretet szül. Ennek hibás elméleti összekötésével Pál azt éri el, hogy viszont a háborúságokat, ezen belül az elnyomást, zsarolást, fosztogatást, békességgel tűrjék, mintegy Isten próbatételének képzeljék, és a helyett, hogy azonnal bármit is tegyenek a háborúság megszüntetéséért, Isten feltámadás utáni dicsőségének elnyerésébe vetik reménységüket. Holott Isten nem tesz próbára senkit gonoszságokon keresztül, ezeket mi emberek visszük végbe és számot is kell adnunk róla. Pálnak ezzel az okfejtéssel tehát nem a háborúságok megszüntetéséért áll ki, azokat inkább Isten akaratának és próbatételének eszközeivé teszi, hanem a békességestűrést emeli ki, amelyen keresztül az engedelmeskedés minden korra biztosítva maradhat.

5,8: Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bunösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.

Az értünk való meghalásból Pál rossz következtetést von le. Szerinte nem azért halt meg Jézus értünk, hogy eljuttassa hozzánk élete árán is az evangéliumot, hanem azért, hogy megigazuljunk az ő vére által:

5,9-10: Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa.

Mert ha, mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az ő élete által minekutána megbékéltünk vele

Pál alapvető tévedése a megigazulás folyamatának egy pillanattá való változtatása. Pálnál nem az igazság megismerése teszi megigazulttá az embert, hanem Jézus vérének engesztelő áldozata. Feleslegessé teszi ezzel a Jézus által nagyon fontosnak ítélt igazság keresését, megismerését, és ezzel lehetetlenné teszi az igazság megcselekvését is. Elegendő a megtértnek elfogadni cselekedetekben elvégzendő megtérés nélkül Jézus vérét, ami által bármilyen hamis vagy gonosz hit által megigazultnak tekinthető.

Nem csak a gonoszok hit általi megigazulását tekinti Pál alapelvnek, mégpedig valaki másnak a vérének kiontása által, hanem még azt is elhiteti a keresztényekkel, hogy Isten azért békült meg velünk, azért fogad el minden hamisat igazként, mert megöltük az ő fiát. Ez nem érthetetlen, hanem az igazság kicsavarása. Már a levél elején megemlítettük, hogy nem Isten haragja ellen kell az embernek harcolni, hiszen Jézusban az Isten szeretetét láthattuk meg, így az Isten haragjától való megtartás ígérete nem más, mint a keresztények megfélemlítési kísérlete. Vagyis akik nem fogadják al a megigazulás Pál apostol által kitalált elméletét hit által, azok persze nem lesznek megtartva az ígért harag ellen. Lássuk meg, hogy itt Pálban még az Ószövetség idejéről megismert haragos Isten ismerete munkálkodik, nem sokat változott Isten ismerete nála a megtérése után sem.

Pál ezek után magyarázatot próbál adni arra, hogy az engesztelő áldozatról alkotott hitének milyen történelmi előzményei vannak.

5,12: Annakokáért, miképen egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és akképen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek;

Legelőször az "egy ember által világba jött halál" elképzelésének a tévedését vizsgáljuk meg. Az Éden kertben történtek alapjáról elindulva azt vélhetjük, hogy a halál már a világban volt, mielőtt Ádám kiűzetett volna az Éden kertjéből. Ha Ádám halhatatlannak lett volna teremtve, akkor az örök élet fáját feleslegesen ültette az Úristen, és a halállal is értelmetlenül lett megfenyegetve. A halál, az elmúlás, a természet és az élőlények rendjéhez, az élet természetes befejezéséhez tartozott az Éden kert előtt is, és ahhoz tartozik az Éden kert után is. Már a fenyegetés sem úgy szólt, hogy ha esznek a fának a gyümölcséből, akkor meghal mind ő, mind az összes leszármazottja, sőt az egész világban megjelenik a halál. Ekkora információ mellett Ádám is biztos meggondolta volna a dolgot háromszor is. Ami miatt Ádám és Éva ki lett űzve a kertből az egy nagyon fontos eddig talán nem eléggé értékelt ponton alapszik, ugyanis ettek a jó és gonosz tudásának a fájáról, és Isten nem engedte meg, hogy ezzel a tudással az örök élet fájáról is szakíthassanak, nehogy örökké éljenek. De ha nem is esznek a jó és gonosz tudásának a fájáról, Ádám és Éva akkor is meghalt volna, ellenkező esetben nem kellett volna az örök élet fáját oda ültetni. Az Éden kertnél korábban, még a hatodik napon megteremtett emberiség ezen közben már a földön járt, kelt, szaporodott, és meghalt a természet Isten által meghatározott rendje szerint. Káin páldául ezek közül az emberek közül vett magának feleséget, amikor Nód földjén letelepedett, olvashatjuk a Bibliában. Amikor a jó és gonosz tudását megszerzett emberpár kiűzetett az Éden kertből, még azután is sokáig élt, annak ellenére, hogy Isten a megszerzés napján való halállal fenyegette meg. Ádám például 900 évig élt és leszármazottai sem éltek sokkal rövidebb életeket. Tisztáznunk kell tehát azt, hogy nem minden halál származik bűnből, hanem akkor beszélhetünk bűn általi halálról, ha természetellenesen, Isten rendelése ellen támadó céllal hajtják végre, azaz gyilkosságot elkövetve. A Biblia szerinti első gyilkosságot Káin követte el, Ábel azoban semmiben sem volt bűnös, semmit nem vétkezett. Az ilyen általánosítás Pálnál tehát, annak alapján, hogy mindenki meghal azt állítani, hogy a bűn minden emberre elhatott és hogy mindenek vétkeztek komoly rágalom, és a bűn fogalmának szándékos félreértelmezésére utal. Azért mondható ez a szándékosság, mert Pálnak ezzel célja van, tudniillik Jézus azért halt meg szerinte, hogy ettől a kitalált bűntől, Jézus kitalált engesztelő áldozata által, meg tudja Pál az egész világot váltani.

5,13: Mert a törvényig vala bűn a világon; a bűn azonban nem számíttatik be, ha nincsen törvény

Pál azért bonyolódik csak a törvény és a bűn elméleteibe tévesen, mert nem foglalkozik a törvény nélküli esetek megértésével. Valóban nincs bűn megítélése addig, amíg nincs rá törvény. Azonban a gyilkosságot törvény nélkül úgy hívjuk, hogy gonoszság. Gonoszság pedig akkor is van, amikor nem ítéli meg a törvény, meg akkor is van amikor megítéli, és bűnnek ítéli meg. Eleve a törvény ítéletének a hiánya miatt sem lehetne bűnről beszélni az Éden kerttől elindulva egészen addig, amíg az Isten Izraelnek át nem adja a törvény parancsolatait és rendeléseit, hiszen az első bűnt ennek a törvénynek a megszegésével tudta csak Izrael elkövetni. A Biblia egészen addig az ideig csak gonoszságról beszél. Az özönvíz is az emberek gonoszsága miatt árasztotta el a földet. Sodoma és Gomorra is a benne lakók gonoszsága miatt lett elpusztítva. Tehát nem az Éden kerttel, hanem a törvény könyvével jött be a bűn a világra. Nem a törvényig van a bűn a világon, hanem a törvény eljövetelétől van a bűn a világon.

A bűn tehát a Mózesi törvényekkel jött be a világra és a kárhoztatás csak annak a mércéjével - ítélet formájában - számítható be. Pál soha nem értette meg ezt az egyszerű tényt, a törvény Izraelnek adatott, nem a világnak, ezért a világ nem kárhoztatható Mózes törvényei által. A törvény Izraellel kötött szövetség alapja, áldások ígéretével és átkok fenyegetésével, amely következmények egyáltalán nem terjeszthetőek ki a világra vonatkoztatva. A világgal nem kötött az Úr a Mózes törvényeinek a betartására vonatkozó szövetséget. Komoly történelmet olvashatunk erre nézve az Ószövetség irataiban, amikor is az áldások meg átkok a törvény betartásán vagy be nem tartásán keresztül hatalmasan befolyásolták Izrael történelmét. Mára mindez megszűnt. Jézus ezt a szövetséget jött eltörölni, elvétetett Izraeltől a törvény, Isten sem áldását nem adja a betartásához, sem átkát ahhoz, ha nem tartják be. Jézus azért halt meg, mert a törvényhez ragaszkodó farizeusok megölték. Azért halt meg, hogy Isten új szövetséget köthessen mindazokkal, immár az egész világon, akik Jézus tanításait tartják be, nem Mózesét, nem Pálét. Azért halt meg, hogy megszüntesse azt a szövetséget, amelyben Mózes törvényeit használták Izrael igazgatásának és vezetésének biztosításához. A törvény ítéletre jött, de Jézus nem kárhoztatni, hanem életet adni jött, valamint nem a bűnt elítélni, hanem a sötétséget megszüntetni, az igazságtalanságokon és gonoszságokon változtatni.

Azt sem jelenteném, ki, hogy a gonoszság viszont az Éden kerttel jött be a világba, mert sem Ádám, sem Éva nem volt gonosz, de több fia sem volt gonosz az első emberpárnak. Kivéve persze Káint, aki megölte az ő testvérét. Ha az Édenkertből jött volna a gonosz a világba, akkor az összes ember, beleértve az első emberpárt, már gonosz cselekedeteikkel együtt lennének ismertek az írásokból, nem csak Káin.

5,14: Úgyde a halál uralkodott Ádámtól Mózesig azokon is, a kik nem az Ádám esetének hasonlatossága szerint vétkeztek, a ki ama következendőnek kiábrázolása vala

Tehát az elmélet hibája itt kristályosodik ki. Pál rájött, hogy a bűn csak a törvény által lehet a világban, de a halállal való hasonlatosság felvetésével visszaakarja vezetni a halál okát az Éden kertjében történtekhez. Tehát az egyik tévedés az, hogy a természetes halált is a bűn okaként akarja kezelni, holott a halál az Isten rendelése az élet befejeződésére. Másik tévedés, hogy a bűn magyarázatára a jó és gonosz tudásának megszerzése helyett az engedetlenséget akarja felállítani, hasonlatosan ahhoz, mint ha a gyilkosságért az embert pusztán törvényszegésért állítanák bíróság elé. Harmadik tévedés, hogy az engedetlenségért Isten nem halállal büntette Ádámot, hanem fáradtságos és verejtékes munkával kell a földből megélnie. Lássuk ehhez a megfelelő idézetet:

1 Mózes 3,17: Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, a melyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban

Amit azonban az egészből Pál ki szeretne hozni, az a következő, ha Ádám miatt mindannyian meghalunk, Jézus engesztelő áldozata miatt mindannyian megigazulunk. Már az összekapcsolás is téves, hiszen a logikus válasz az lenne, hogy ha Ádám esete miatt mindannyian meghalunk, akkor Jézus megváltó áldozata miatt egyikünk sem hal meg. De mivel ezt nem tudja senkivel elhitetni, ezért azt, hogy senki nem hal meg, lecseréli egy értelmetlen megigazulásra, hiszen egy áldozat elfogadásától, vagy a kegyelemben való hit által senki nem lesz az igazság ismerője, mintha az igazság, tablettaként bevéve, az ember fejébe és szívébe szállhatna. De még ha a megváltás működne is, csak a fáradságos munkától lenne képes megváltani, hiszen az engedetlenség büntetése abban van.

5,18: Bizonyára azért, miképen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása

Azonban sem a bűn nem úgy terjed, mint a fertőző betegség, vagy egy ragályos kór, hogy minden emberre elhasson, sem a megigazulás nem úgy terjed, mint ha örökölni lehetne, hogy minden emberre elhasson,. Minden ember ugyanis saját maga felel azért, hogy a bűn útját vagy az igazság útját válassza. És senki nem veszi át apja bűneit és vétkeit, vagy annak igazságait és jócselekedeteit úgy mintha azt örökölni lehetne, és senki nem felel az apja, vagy annak apjának az elkövetett vétkéért vagy kap jutalmat annak igazságáért.

Ebben a fejezetben jutottunk el Pál szerint a világ általános bűnösségének megállapításához. A Mózesi törvény legalább nem kárhoztatta, nem ítélte büntetésre azokat, akik nem tartoztak Izraelhez, Pál ezt simán megteszi. Az egész világ bűnös, mert meghal, (nem azért mert gyilkol) hiszen a bűn által jött be Pál szerint a világra a halál. Sajnos a rossz bűn értelmezés miatt egy kalap alá vonja Pál a gyilkost az áldozatával, sőt az áldozatot teszi bűnössé mert egyáltalán meghal. Elmossa a különbséget igaz és hamis, gyilkos és ártatlan között, hibás ítéleteket hoz, a gyilkosság áldozatai helyett pedig minden halált a bűn bizonyítékának tekint.

Másik hibája az egész elméletnek a megváltás totális sikertelensége. Ha a bűn által van a halál a világban, és ha igaza lenne a hit általi megigazulásnak, akkor azok, akik elfogadták az elméletét, nem halnának meg. Mint tudjuk, a halál éppúgy elér mindenkit, akár elfogadja Pál elméletét akár nem. Pál elképzelése szerint az Isten által igaznak vagy legalább bűn vonatkozásában ártatlannak tartott embereket is bűnösnek kell tekinteni, amit pedig az Isten szigorúan elítél:

Ezékiel 18,4: Íme, minden lélek enyém, úgy az atyának lelke, mint a fiúnak lelke enyém; a mely lélek vétkezik, annak kell meghalni

Az "annak kell meghalni" nem visszafelé igazolja, hogy minden halál csak akkor következik be, amikor egy lélek vétkezik, hanem a törvény büntetése által kiszabott halálbüntetés jogosságát határozza meg. Szó szerint azt jelenti, hogy amely lélek nem szegi meg a törvényt, annak nem kell büntetés következtében meghalnia. A próféta világosan megkülönbözteti a bűnöst és az igazat az Úr előtt. Pál azonban az igazakat is bűnösnek tartja, ha nem fogadják el a hit általi kegyelmet, áldozatot, megigazulást. A prófétánál azonban nem hit által válik az ember igazzá, hanem a törvény betartása által. Mert nem volt lehetetlen a törvény betartása (ahogy Pál elképzeli), az Úr egyáltalán nem adott olyan törvényt, amit az ember nem tudott volna betartani. Továbbá nem tartotta az Úr bűnösnek azokat, akik betartották a törvényét, azért mert testük van, vagy azért mert még nem fogadták el Krisztus váltsághalálának elméletét. Isten előtt mindenki meg fog halni, akár igaz, akár hamis, csakhogy a gonosz maga okoz halált másoknak. Azonban már tudjuk, hogy a természetes halál ennek az életnek a befejezésének Istentől kiszabott része.

Ezékiel 18,9: Az én parancsolataimban jár, és törvényeimet megőrzi, hogy igazságot cselekedjék; ez az igaz, ő élvén él, ezt mondja az Úr Isten

Ebben az idézetben láthatjuk az igazolását annak, kit tekint az Úr igaznak és nem bűnösnek, továbbá hogy amely lélek nem vétkezik, annak nem kell meghalnia, ellenben az élvén éljen. Pál akkor miért tartja Isten igazait bűnösnek, kiterjesztvén rájuk is a bűn hatalmát? Hogy csak az ő általa kitalált kegyelemből, megváltás által legyen az igazság.

5,20: A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekedjék; de a hol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővőlködik.

Teljes tévedésben van Pál a törvény felől. A törvény nem azért jött be, hogy a bűn megnövekedjék, hanem azért, hogy mércét mutasson a szövetség népének, hogy betartásukkal az igazság cselekedetei növekedjenek meg, hogy élvén éljenek. A törvény azért jött be, hogy a bűn csökkenjék. A törvényt azért adta az Úr, hogy a népe éljen és bővölködjön.

5 Mózes 10,13: Megtartván az Úrnak parancsolatait és rendeléseit, a melyeket én ma parancsolok néked, hogy jól legyen dolgod!

Azt mondta az Úr, hogy adtam Izraelnek egy törvényt, hogy a bűnös cselekedetei megnövekedjenek? Pál egyszerűen kitekerte a törvény fogalmát, hogy érvényesíteni tudja új elméletét, az "általános kegyelem" elméletét mindazok felé, akik a megváltásban hinni fognak. Azért terjesztette ki a törvényt a bűn megnövekedésére, hogy igazolni tudja, hogy a törvény betartása lehetetlenség. Hogy kierőltesse azt a hitet, hogy cselekedetek által senki nem tud megigazulni. Hogy elfogadtassa mindenkivel, hogy a megigazulás csak az általa kitalált megváltás elmélettel válik egyedül lehetségessé.

Mint látjuk Pál központi témája a törvény, a bűn és a megigazulás holt elmélete, közel sincsenek a tanításai Jézus szeretetről, boldogságról, igazságról, és Isten Országáról szóló tanításaihoz.

Pál végezetül jutalmul meghirdeti az örök élet tanítását, amit Jézus megígért a híveinek. Pál is megígéri a megigazulás elméletét elfogadó hívőknek:

5,21: Hogy miképpen uralkodott a bűn a halálra, azonképpen a kegyelem is uralkodjék igazság által az örök életre a mi Urunk Jézus Krisztus által.

Kitűzi a jutalmat éppúgy, mint Jézus, vagyis aki elfogadja a kegyelmet, mentesül Jézus tanításainak a követésétől és részese lehet az örök életnek. Mit mond az örök életről Jézus?

Máté 13,41-42: Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és az ő országából összegyűjtik a botránkozásokat mind, és azokat is, a kik gonoszságot cselekesznek,

És bevetik őket a tüzes kemenczébe: ott lészen sírás és fogcsikorgatás.

Szó nincs megváltásról, hit általi megigazulásról, vérének elfogadásáról. Bizony az elkövetett gonosz cselekedetek lesznek a mérvadóak. Ha ezeket Jézus feltételnek szabta volna, akkor ez a mondat úgy hangozna: Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és összegyűjtik mindazokat, akik nem fogadták el, hogy ő Krisztus, és azokat is, akik nem fogadták el az ő vérének megváltó hatalmát. És bevetik őket a tüzes kemencébe.

Ha igaz lenne a kereszthalál megváltás tanítása, akkor Jézus a feltámadása után nem ezeket a szavakat mondta volna a tanítványainak:

János 20,20-23: És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat.

Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket.

És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket:

A kiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; a kikéit megtartjátok, megtartatnak

Ez pontosan azt fejezi ki, hogy nem annak töröltetnek el a bűnei, akik mostantól (feltámadása után vagyunk!) elfogadják az ő vérének tisztító hatalmát, és hinni fognak az ő megváltásában, vagy elfogadják az ő ingyen kegyelmét, hanem a megbocsátás hatalmát az emberek fiainak a kezébe adta, az ő tanítványainak a kezébe, hogy akinek azok nem bocsátanak meg, annak bűnei MEGTARTATNAK. Ezt a kijelentését miért tekintik a keresztények semmisnek? Miért tartják Pál okfejtéseit fontosabbnak, mint Jézus kijelentéseit?

6,2: Távol legyen: a kik meghaltunk a bűnnek, mi módon élnénk még abban?

Meghalni nem lehet a bűnnek. Feladni lehet téves elképzeléseket, rossz szokásokat, gonosz cselekedeteket, abba lehet hagyni célok követését, ott lehet hagyni szervezetet, vallási vagy poltikia csoportosulásokat. Lehet változtatni életvitelen, új életet lehet kezdeni. Ezzel szemben meghalni lehet egy gyilkostól, vagy amikor megöregedik az ember, vagy meghalni lehet az élet megfosztásával, katasztrófától, és betegségtől. Először ez a fajta megfogalmazás következik annak a hibás gondolatnak a továbbviteléből, hogy a halál a bűn következménye, Ádám engedetlenségének a büntetéséből részesülne minden ember. Korábban kifejtettem, hogy a halál nem az Édenkertből való kűzetésének a következménye, hanem Isten teremtésének, az élet befejezésének természetes része, mivel a halál benne van az egész teremtett világban. Valamint igazságtalanul használjuk a halált büntetésként, amikor igazak is halnak meg éppen úgy, mint gonoszok, hitetlenek éppen úgy, mint hívők és megkeresztelkedettek, akik a fenti igehely eredményeképp már meghaltak volna a bűnnek.

Másodszor oda fog vezetni, hogy képtelen lesz igazolni a halál állapotát a keresztség alatt. Harmadszor további téves következtetéseket kell eredményeznie, hiszen a keresztség után sem lesz része a kereszténynek a feltámadásban, hanem ugyanúgy él, mint előtte. Pál lecserélte a Jézus által példával is bemutatott halált és feltámadást egy képzeletben elvégzett halálra és feltámadásra. Negyedszer a keresztelkedés kihangsúlyozásával megalapoz az egyházakban egy ma is követett szertartást, a keresztelés, a keresztség felvételét, vagy a bemerítés ceremóniáját.

Fő hitelve Pálnak azonban a bűntől való felszabadulás, a halál és feltámadás képletes (ceremóniális) elvégzése által. Azaz hinni a továbbiakban, hogy semmilyen bűnnek nincs többé hatalma felettük:

6,7: Mert a ki meghalt, felszabadult a bűn alól

Fontos dolog, hogy Pálnak tudnia kell, hogy az egész nem igaz, hiszen a megkereszteltek éppúgy meghaltak, mint akik nem keresztelkedtek meg, sőt életük hossza sem volt több mint azoké, akik nem keresztelkedtek meg. Ezért az egész megigazult életet csak elgondolttá teszi, mivel valóságalapja nincs, szükségessé válik a hitetés:

6,11: Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban

A bűn, az valóságos, de a megigazult életet csak gondoljuk?

Nem tudom, mi hajtotta Pált arra, hogy a testet elkezdje támadni, mint valami örök ellenséget. Valami régi keleti tanítás, vagy érezte, hogy a nagy semmittevéssel nincs minden rendben, vagy nem maradt küzdenivalójuk a híveinek, hiszen semmilyen igazságért nem kellett már harcolniuk, harc nélkül automatikusan megigazult mindenki, aki elfogadta Jézus váltságdíját. Ezek után legyen akkor a harc a testük ellen, mindenképp jobb, mintha az igazságot keresnék, gondolkodni kezdenének. Legalább lefoglalja elméjüket és tennivalójukat a saját kívánságaikkal való harc, amiket egyébként sem lehet kiölni, különben meghalnának. Kitűnő cél. Kezdi is feszegetni a kérdést a fejezet közepén:

6,12: Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban

Később leveleiben részletesen fogja taglalni a test elleni küzdelem főbb pontjait. Jézusnál nem ellenség a test. Azt mondja:

Máté 6,22-23: A test lámpása a szem. Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz.

Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz.

Tehát semmi köze a testnek a bűnhöz. Nem szorul megváltásra. Nem ellenség. Cselekedeteink felelőse pedig mi magunk vagyunk, ha a világosság átjárja életünket, szellemünket, testünk is világos lesz, cselekedeteink jó gyümölcsöket fognak teremni.

A fejezet végén megint megemlíti Pál a halál okát:

6,23: Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban

Visszatér hibás elméletéhez, képtelen feloldani elméletének ellentmondásait, ha a halál valóban a bűn zsoldja, akkor miért halnak meg azok, akik a kegyelmet elfogadták, mindenképp megfizetnek a bűneikért, mindazok, akik meghalnak? Kegyelem ide, vagy oda, Páli megváltás nem sikerül. Az eredendő bűnösség elképzelése nem vált be. Meghalnak igazak és hamisak, törvénytisztelők és bűnösök, testiek és lelkiek, megváltottak és elkárhozottak. Pál elfelejti az Úr szavait, hogy a halál oka minden embernél nem a bűn, Isten szabott határt az ember korának, akár jó, akár gonosz:

1 Mózes 6,3: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje százhúsz esztendő.

Nem azt mondja: mivelhogy ő bűnös, legyen élete rövid. Szerencsére Mózes nem ismerte Pált, így nem tudott hivatkozási alapot teremteni neki a későbbikre. Különben megfogalmazta volna az ember eleve bűnösségét.

7,14: Mert tudjuk, hogy a törvény lelki; de én testi vagyok, a bűn alá rekesztve.

A törvény nem lelki, hanem emberi és Mózesi. És az elkövetett bűnökért nem Pál teste a felelős, hanem Pál maga. Nincs testünk bűn alá rekesztve, megvan a választási lehetőségünk, hogy cselekszünk-e a Pál által felmagasztalt törvény szerint vagy nem cselekszünk. Nyílván bűnt az ő törvénye ellen csak az utóbbi esetben követhetünk el, azt is csak akkor, ha Izraelben élnénk az Ószövetség idején. Izrael sokszor cselekedett a Mózesi törvények idején hűen a törvényhez, nem is büntette meg az Úr semmilyen büntetéssel. Kijelentette az Úr:

2 Mózes 23,7: A hazug beszédtől távol tartsd magad, és az ártatlant s az igazat meg ne öld; mert én nem adok igazat a gonosznak

Miért nevezi Pál bűnösnek azt, akit az Úr ártatlannak nevez?!

Pál fokozza a feszültséget és meghasonlást támaszt az őbenne hívőkben:

7,24-25: Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?

Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. Azért jóllehet én az elmémmel az Isten törvényének, de testemmel a bűn törvényének szolgálok

Ez a legképmutatóbb beszéd, amit valaki elismert önmagáról. Bármit cselekszik, kész rá a magyarázat. Ha törvény szerint cselekszik, az elméje a felelős, ha törvényt sért, akkor a teste:

7,23: De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban.

Nézzük meg, mit mond Jézus a bűn gyökerére:

Márk 7,21: Mert onnan belülről, az emberek szívéből származnak a gonosz gondolatok

Tehát nem a test kívánságaiból, a test tagjaiból származnak a gonosz gondolatok, hanem a szívéből, mert ha szereted az atyádfiát, akkor szeretet szerint cselekszel, de ha gyűlölöd, akkor meg gonoszul. Semmilyen tagja az embernek nincs rabul adva valamilyen képzelt bűn törvényének, hanem elméje és szíve van rabul adva annak a sötétségnek, amelyből aztán a bűnök és gonoszságok születhetnek. Ugyanennek a testnek a tagjai rabul vannak adva az igazság cselekedeteire mindazoknál, akiknek szívük tiszta. Jézus azt mondta:

Máté 7,18: Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt

Tehát a test tagjai nem rabjai a bűnnek azoknál, akik nem teremnek romlott gyümölcsöket.

8,3: Mert a mi a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtlen vala a test miatt.

Pál tehát a testet teszi felelőssé minden bűn létének. Jézus szavaiból is tudjuk, hogy nem a test miatt erőtlen az ember ahhoz, hogy ne kövessen el gonoszságot, hanem a benne levő sötétség miatt. A megsötétedett szív és az elme teszi erőtlenné, vagy inkább képtelenné az embert ahhoz, hogy az igazságot megcselekedhesse. A törvény ráadásul nem azért adatott, hogy erőt adjon betartóinak az igazságos cselekedetekhez, hanem hogy mértéket adjon arra vonatkozóan, mit nevezzenek igazságos cselekedetnek.

8,7: Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.

A testnek nincsenek gondolatai, csak kívánságai. Amit meg lehet érteni, de el is lehet fojtani. Azok a testi kívánságok, amiket pedig az Isten alkotott a testben, nyilván nem maga ellenségének teremtette. Ugyanazon testi kívánságok mellet választhatunk a jó és a gonosz cselekedetek között. A döntés azonban a szívünkből származik, amely telve van félelemmel, haraggal, vagy szeretettel.

Elfelejtette tehát Pál számba venni, hogy a test, elméletével ellentétben az Isten törvényének engedelmeskedik, hiszen az Isten teremtette, tehát teheti, hogy engedelmeskedik. A lélek szerinti élet pedig nem azonos a Mózesi törvények szerinti élettel, hanem a megértés, szeretet, békesség és öröm szerinti élet lenne a lélek szerinti élet. Nem értette meg Pál, hogy Isten ÚJ szövetséget kötött az emberrel, nem hagyta meg a régi szövetséget, hogy valami erővel megerősítse, hanem eltörölte. AZ ÚJ szövetség lényege pedig a szeretet, igazság, megértés, öröm és békesség gyümölcsinek a megtermése lenne. Mivel ragaszkodik a törvényhez, nem tudja hova tenni a törvényszegést, felelőst keres, megtalálja a testben. Lehetséges, hogy valamilyen keleti filozófia, vagy vallás ismerete is belejátszik nézetébe, és felhasználja azokat a felelősség megállapításához, hiszen a keleti vallásokban jelentős szerepet tulajdonítanak a test fegyelmezésében és a vágyak elfojtásának. Nem akarok kitérni azon filozófiák terjesztési alapjára, csak megemlítem azt a gondolatot, hogy a nép kizsákmányolásában és elnyomásában nagy szerepet játszik a test vágyainak visszaszorítása a megélhetés igen minimális szintjére. Pál minden esetre nem értette a lélek szerinti élet tanítását, nem is ismerhette, ezért nem tudott más megoldást kitalálni a bűnök bocsánatára, mint egyszerűen elhinni, hogy nincs is bűne, ha elfogadja az ember a Krisztus Jézusban való váltságot.

A fejezet további részében ismételten bizonyítja önmagáról, hogy nem érti a lélek szerinti életet. Szerinte a dicsőség valamiféle jutalom egy halál utáni örökségből való részesedés:

8,17: örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg

Jézus pedig arról tanít, hogy a mennyek országa elközelített és bennünk van. Azt a dicsőséget tehát nem értette meg, (megismerte talán valaha is, csak nem ismerte fel?) ami abból a boldogságból fakad, hogy némelyek már ebben az életben részesei lehetnek a mennyek országának. Nem örökségből, hanem a valódi lélek szerinti élettől. Nem Mózesi törvények betartásától, hanem a szeretet parancsolatának a betartásától. Nem a test megöldöklése által, amit Isten teremtett nekünk, hogy abban éljünk, hanem Jézus tanításának a megtartása által, az igazság cselekvései által nyomában járó szeretet megszületésének a részeseiként. Mert a hamisság elidegenít, de az igazság felszabadít.

A fejezet végén bizonyságot tesz saját magáról, hogy mennyire szereti Isten őt, és mindazokat, akik Isten fiainak tartják magukat. Az evangéliumokban olvashattuk, hogy Jézus nem tett bizonyságot magáról, hanem Isten jelentette ki, hogy Jézus az Ő fia. Pál szerint mindenki, aki a lélek szerint él, arról ismerhető meg, hogy megöldökli vele a test cselekedeteit.

8,13: Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek.

8,16: Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk

Jézus sehol nem beszél a test ellen. Nem testünket hibáztatja, hanem gonoszságunkat. Gonoszságunk pedig abból a gyengeségből származik, amely szívünk erőtlen voltából, szeretet nélküli állapotából fakad. Az Istennel való kapcsolat fő jelentősége hogy visszatér az ember ahhoz a forráshoz, ahol ez a szeretet újból megerősödhet.

Mit tanított Pál?

Ellenségünk a testünk. Ha kellőképpen megöldököljük, Isten gyermekei leszünk.

Mire tanított Jézus?

Hogy találd meg Istent, Ő pedig segíteni fog abban, hogy hogyan tudsz szeretet szerint élni, mert azok lesznek Isten gyermekei.

Tehát nem azok, akik megöldöklik a test cselekedeteit.