1,29: Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak hogy higgyetek Ő benne, hanem hogy szenvedjetek is Ő érette

Az Isten kegyelme a korábban elkövetett bűneink bocsánatára adatik, és erre neki van joga. Mi egymásnak csak az egymás ellen elkövetett bűneinket bocsáthatjuk meg. A kegyelmet az Isten nem azért adja, hogy fizetségképpen szenvedjünk Őérette, hanem hogy megszabadítson minket a bűneink terhétől. Az Ő érette való szenvedés csak a mi vállalásunk lehet egyedül, amikor a tanításáért, az igazságért fellépő üldöztetést az ember bevállalja, de nem a korábban kapott kegyelem béreként. A szenvedés továbbá nem vonatkozik betegségeink, nyűgjeink, saját balgaságaink következtében fellépő szenvedésekre sem, ugyanis ez a megfogalmazás azt valószínűsíti, hogy minden szenvedés ő érette történik.

Pál az evilági életet nem szabadítja fel, nem is tudja felszabadítani, hiszen ő nem hirdeti Jézus evangéliumát, nem hirdet igazságot, békességet és szabadságot, ezzel szemben vállalja és vállaltatja a szenvedést, majd Krisztus örökségében, haláluk utánra, ígér jutalmat a szenvedőknek. Ez a fejezet hivatalosítja a szenvedést, vagyis megpróbáltatja az elnyomottal és sanyargatottal elfogadtatni saját helyzetét, nem segít rajta, hanem meghosszabbítja nyomorúságát. Értelmetlenné teszi Krisztus evangéliumát, amely szabadságot, boldogságot és szeretetet hivatott hozni e világba.

2,6-8: A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő.

Hanem önmagát megüresítve, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;

És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig

Már ott hiba csúszik az elméletbe, hogy az emberi létet eleve szolgaságnak tünteti fel, tehát amikor Ő az Istennek formájából az emberekhez hasonlóvá válik, Pálnál egyenlő azzal, hogy szolgai formát vesz föl. Pedig Jézus mindig is a fiúságára hivatkozott. Éppen azért, hogy változtasson a Mózesi szövetség szolgai formáján, nem az úr-szolga viszonyt hirdette, hanem az atya-fiú viszonyt.

Ha pedig az egész egyház feje engedelmességben mutatott példát, kötelessége minden hívőnek engedelmesnek lenni az egész egyházban. Fokozásképp megint a félelemre hivatkozik:

2,12: Annak okáért, szerelmeseim, a miképpen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségeteket

Pál soha nem értette meg az evangélium üzenetét. Jézus a szeretetet hirdette nem a félelmet, boldogságot és nem a szenvedést. Pál összetévesztette az eszközt a céllal. Jézus az igazságért vállalta a szenvedést, s ha beszélt róla, vállalásról beszélt az életért, szeretetért és a boldogágért.

Máté 16,24: Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.

Nem kötelező. Ha valaki akar, azt mondja Jézus, részt vállalhat abban a sorsban, amit Ő a hirdetésével elkezdett. De nem kötelező.

Pál a fejezet hangulatába beviszi a Mózesnél megszokott templomi körítéseket, hogy ezzel hangsúlyozza, ezzel emelje ki a mondanivalója fontosságát.

2,17: De ha kiontatom is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papi szolgálatánál, mégis örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal

Láthatjuk itt már a papi szolgálat működött a Pál által kitalált egyházakban, ezek közül Pál szolgálata volt a legfőbb. A fejezet végén utalást találunk arra, hogy a gyülekezet fizetni kezdett a papi szolgálatért, jóllehet ezt Pál "áldozatnak" állítja be:

2,25: De szükségesnek tartám, hogy Epafróditust, az én atyámfiát és munkatársamat és bajtársamat, néktek pedig követeteket és szükségemben áldozatot hozó szolgátokat hazaküldjem hozzátok

Pál tehát a szükségleteire hozott dolgokat áldozatnak állítja be, így szedte be később az egyház is a szükségére való dolgokat a néptől.

3,9: És találtassam Ő benne, mint a kinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján.

Itt emlékezzünk arra, hogy hit általi megigazulással Pál akkor is igazságot tulajdonít magának vagy követőjének, ha nincs annak alapja.

A fejezet további részében a mennyek országát, amely Jézus szerint bennünk van, Pál kihelyezi valahová távolra, ahonnan a Jézus Krisztust várja:

3,20: Mert a mi országunk a mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk.

A test megvetésével fejezi be a fejezetet:

3,21: Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket.

Pál megveti azt a testet, amelyet Isten nagy bölcsességgel alkotott számunkra, hogy abban éljünk ezen a világon. Igen húsból és vérből alkotta, mégis nagy bölcsességgel és tökéletességgel, az emberiség egész történelme alatt nem volt képes hasonló tökéletesen működő dolgot létrehozni, se fából, sem fémből. Testünket Isten nem nyomorúságosra alkotta, de nyomorúságossá tehetjük, éppen úgy, mint az életünket. Azt is tehetjük boldoggá, vagy elnyomottá. Pálnak célja a test megvetését hirdetni, különben a test és lélek ellenségeskedéséről szóló tanítása hiábavalóvá válna.

4,9: A miket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok is, láttatok is én tőlem, azokat cselekedjétek; és a békességnek Istene veletek lesz

Jutalmazásképp hitetéssel bőven osztogat békességet az Úrban (de az életben nem oldja fel a háborúságot), az élet könyvébe való beírást (amihez neki semmi hozzáférési joga sincs), a gyülekezet adományaiért cserébe pedig Krisztus gazdagságából hiteget:

4,19: Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban

Pál betelt és bővölködött az adományokból, a gyülekezet pedig higgyen.

Felettébb gyanús a hely, hogy a tanítása szellemét erősen meghatározhatta a császári udvar, ahonnan levelét írta:

4,22: Köszöntenek titeket minden szentek, mindeneknek felette pedig a császár udvarából valók.

Szentek a császár udvarában? Azokat a népelnyomó és kizsákmányoló hivatalnokokat és tanácsnokokat nevezi szenteknek? Oda folynak már be a gyülekezet adományai? A gyülekezet cserébe megkapja a Krisztus örökségéből való jussát, amit Pál szívesen osztogat jogtalanul? Amit Pál után következő egyházatyák is szívesen osztogattak jogtalanul? A nagy semmit? Pál megvetette az alapjait a későbbi állam és egyház összefonódásából képzett népelnyomó hatalomnak, amely mindig is jellemezte a Páli egyházakat. Ott a császári udvarban találta ki ezt a császárnak engedelmes egyházi hierarchia alapjait?