1,6: Csodálkozom, hogy Attól, a ki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ily hamar más evangyéliomra hajlotok.

Pál idejében egészen biztos voltak olyan evangéliumok, amelyek sokkal közelebb álltak Jézus tanításához, mint az övé. A Pál levelein kialakult egyház a későbbiek során ezeket az evangéliumokat sorra tagadta meg. Már Pál észrevette az evangéliumok közötti különbségeket, és félvén saját értelmezésű evangéliumának kudarcától idejekorán elhatárolni igyekszik a híveit, azok meghallgatásától. De nem akármilyen módon, megfélemlítéssel, amely már önmagában nem fér össze Jézus beszédeivel. Tehát megátkozza azokat, aki pedig más tanítást hisz, legyen átkozott, jelenti ki:

1,8: De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, a mit néktek hirdettünk, legyen átok.

1,9: A mint előbb mondottuk, most is ismét mondom:

Ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, a mit elfogadtatok, átok legyen.

Ez az átkozódás egyáltalán nem illik egy Jézuskövetőhöz, így hát bizonyságot tesz maga magáról, hogy több köze van Mózes módszereihez, mint Jézushoz. Az átkozódást csak eszközül használja a hívők megfélemlítéséhez, mint Mózes, mert akik elhajlottak a törvény beszédétől, ő is megátkozta őket. Jézus megszüntette volna az átkokat, de úgy látszik Pál ezt a tanítását sem ismerte:

Máté 5,44: Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket

A következő részek szinte csak Pál tekintélyének növelésére és azáltal való hitre helyezi a hangsúlyt. Kijelenti, hogy az evangélium nem emberektől van, amelyet természetesen az összes többi evangélium is állít, amit Pál éppen tagad. Azt is kijelenti, hogy ő Krisztus szolgája, amely a legsúlyosabb téveszmét honosítja meg a kereszténység köreiben, mintha Jézus szolgákon keresztüli működést akart volna megvalósítani. Pál ezzel az elvével teljes mértékben törölte Jézus tanítványságának fontosságát, visszahelyezve létjogosultságába azt Mózesi formát, amely az emberek feletti hatalom érvényesítésével a szolgálatba helyezi az Isteni akarat teljesítésének egyetlen lehetséges módját. Különösen nagy probléma ez, mivel Jézus tanítványokat szeretett volna gyűjteni és nem szolgákat, viszont ezzel Pál a tanítványság alapvető igényét tette feleslegessé, mégpedig annak nevében vezette be a szolgaság eszményét, aki azt hajdan beszédeiben elutasította.

Máté 20,28: ...az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak...

Az első fejezet szinte csak hitetés és megfélemlítés, mindezt saját tekintélyének növelésével, a konkurrens hirdetések elátkozásával és a felsőbb hatalomnak való szolgálat igazolásával erősíti meg. Saját magát akarja igazolni azzal a gondolatával is, amit leír:

1,15: De mikor az Istennek tetszett, ki elválasztott engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az o kegyelme által

A fejezet végén megemlíti, hogy nem találkozott az apostolokkal, csak később, ideig-óráig Péterrel és Jakabbal. Lehet, hogy nem ártott volna velük találkozni, talán többet megértett volna Jézus evangéliumából.

Az a bizonyos pálfordulás, amire a fejezet végén hivatkozik, bizony kevés ahhoz, hogy Isten evangéliumát bölcsességgel hirdesse. Azt előbb el kellett volna sajátítani. Pál nem tanítvány volt, hanem valójában TANÚ. Egy közönséges megtért, aki bizonyságot tesz saját gonoszságáből való megtéréséről, és akiknál különb megtérőket is hallunk nap mint nap a keresztény legendák között.

1,23: Hanem csak hallották, hogy: A ki minket üldözött egykor, most hirdeti azt a hitet, a melyet egykor pusztított.

Nekünk, az utókornak nem kellett volna Pált többnek kezelni, úgy, mintha tanítvány lett volna. Mert magáról kijelenti, hogy nem kisebb, mint a fő-fő apostolok? De bizony kisebb. Pál egy olyan tanú, aki elbizakodottságában apostolnak kiáltotta ki magát, ezzel nagy galibát okoz az egész világban, és az egész történelemben.

2,2-3: Azután tizennégy esztendo mulva ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással együtt, elvivén Titust is.

Fölmentem pedig kijelentés következtében és eléjök adtam az evangyéliomot, melyet hirdetek a pogányok között, de külön a tekintélyeseknek, hogy valami módon hiába ne fussak, avagy ne futottam légyen.

A legfontosabb gondolat, hogy ő eddig az ideig egyáltalán nem azt az evangéliumot hirdette, amely Jeruzsálemben elhangzott, hiszen ha tőlük vette volna, nem kellett volna egyeztetésre felmennie. Másik gondolat, hogy a csavaros eszű Pál azzal védte ki evangéliumának eltérő voltát, hogy a pogányok evangéliumának nevezte, ezért a Jeruzsálemiek kezet fogtak vele. Péterék hirdetik a körülmetélkedés evangéliumát, Pál pedig a körülmetéletlenekét, ezzel sikerrel kivédték a Jeruzsálemiek, hogy Pállal közösködni kelljen bármiben is.

2,7: Sőt ellenkezoleg, mikor látták, hogy én reám van bízva a körülmetéletlenség evangyélioma, mint Péterre a körülmetélésé

Nincs két evangélium. Ennek gondolatát, hogy a levelében megemlíti Pál annak tudható be, hogy volt kettő, mégpedig Pál evangéliuma erősen eltérhetett a Jeruzsálemben elhangzott evangélumtól. Hogy sikerült elfogadtatnia, az kifejezetten a pogányokra vonatkoztatott cél miatt volt lehetséges, feltehetően nem érdekelték a pogányok a Jeruzselemben megtért zsidókat. Ez felveti ugyan annak gondolatát, hogy a Jeruzsálemi evangélium is eltért Jézus tanításaitól, hiszen az minden emberhez szóló üzenet volt, származásra való tekintet nélkül. A körülmetélkedés megőrzése Jeruzsálemben azt a lehetőséget veti fel, hogy a megtért írástudók és farizeusok visszafordították az evangélium tanítását a Mózesi hagyományok és törvények tiszteletére, azaz mindazokhoz, amelyek értelmetlenségéért Jézus valójában meghalt. Az apostolok cselekedetéből nyert információk sem biztatóbbak. Ha az evangélium tanításait követték volna Jeruzsálemben, akkor nem ilyen értelmetlen tanácsokkal eresztik el Pált a fent említett tanácskozás után:

Apcsel 15,20: tartózkodjanak a a bálványok fertelmességeitől, a paráznaságtól, a fúlvaholt állattól és a vértől.

Hanem mondjuk olyanokkal, hogy a pogányok szeressék egymást, keressék az igazságot, tartózkodjanak az ítélkezéstől és törekedjenek a békességre. A pogányoknak adott parancsolatok hátterében állhatott az, hogy Páltól meg akarnak szabadulni, vagy már régen Mózes szelleme volt köztük az uralkodó, amely a pogányokat megvetette, vagy egyszerűen viccet csináltak az egészből. Milyen parancsolatot jelent az, hogy ne ugorjon valaki a kútba, ne imádjon lehullott fagallyakat, vagy tartózkodjon az éles kés használatától, vagy ne igyon pocsolyából vizet a pogány? Mert a fúlvaholt állattól való tartózkodás parancsolatba adása nem értelmesebb ezeknél.

A fejezet világossá tesz egy pár dolgot. A Jeruzsálemiek nincsenek a helyzet magaslatán, Pál pedig saját evangéliummal próbál téríteni, amelyet mintegy ráhagynak a tekintélyesek, hiszen úgyis pogányok között működik. Akiknél talán az is mindegy, ha megeszik a fúlvaholt állatot. Nincs hirdetve olyan evangélium, amely valóban Jézus tanításait terjesztené, vagy pedig minden oldalon erős támadás alatt áll. Jeruzsálemben a megtért írástudók és farizeusok átveszik a szellemi hatalmat, Pál pedig Jeruzsálemen kívül talált elszórt tanítványokat hevesen elátkozza, nehogy kudarcba fulladjon saját pogány missziója.

Pál jelentősége talán egyedül abban rejlik, hogy a kereszténységet megszabadítja a zsidó vallás olyan befolyásától, amely Mózes törvényein keresztül uralmat vesz a Jeruzsálemi keresztények életében is. Látja, hogy a Jeruzsálemiek szellemiségével nem fog érvényesülni a pogányok között, nem elég erős ahhoz, hogy világra szóló uralmat nyerjen segítségével, ezért a Mózesi béklyót teljes mértékben elveti. Ezt az elhatárolást tükrözi a következő mondata:

2,13-14: És vele képmutatóskodtak a többi zsidók is, úgy hogy Barnabás szintén elcsábíttatott az o tettetésök által.

De mikor láttam, hogy nem egyenesen járnak az evangyéliom igazságához képest, mondék Péternek mindnyájok elott: Ha te zsidó létedre pogány módra élsz és nem zsidó módra, miként kényszeríted a pogányokat, hogy zsidó módra éljenek?

Ez elég indok a pogány keresztényeknek, akik Pál leveleit mértékadónak tartják a vallási hiedelmeik kialakításában, hogy a zsidó alapokat visszaszorítsák addig a parancsolatig, amelyet Pál Jeruzsálemből eljövet a tekintélyesktől kapott, tehát a bálványok, a paráznaság, a fúlvaholt állat és vér tiltásáig. Csakhogy az evangélium attól még nem jelenik meg Pál tanításaiban, hogy a keresztényeket a zsidó törvényektől megszabadítja, ezért válik szükségessé Pál sajátos evangéliumának vizsgálata, amelyet a Mózesi törvényeknek alá való vetés helyett kínál fel.

Erre vonatkozó saját ideológiáját a folytatásban is láthatjuk, a megigazuláshoz nem kell ugyan a törvény szerint cselekedni, de elég hinni a Krisztus Jézusban a megváltás elvégeztetett. Kimarad ugyanis az evangélium, Jézus tanítása szerinti élet, azt Pál nem ismeri. Az evangélium Pálnál annyi, hogy a Jézus Krisztusban való hitet önmagában valóvá teszi:

2,16: Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem.

A "Jézus Krisztusban való hit által" más fordításban Jézus Krisztus hűsége által" értendő, ami gyakorlatilag a bűnös ember hűségét is (a törvény szerinti cselekedetek elvetése mellett) feleslegessé teszi a megigazulás szempontjából, és csak Jézus Krisztus hűségét véve alapul tekinti igaznak Isten a Jézus Krisztus hitéből valót.

Miből igazul meg tehát az ember? Az Isten Fiában - Krisztusban - való hitből igazul meg az ember, az Isten kegyelméből, és nem törvényből. A levél végig azt próbálja értelmezni, hogy hiábavalóvá tegye a tényleges cselekvést, és feleslegessé az igazság keresést és megértését, hogy az ember azonnal igazzá válik, igazság tulajdoníttatik neki, ha hiszi, hogy Krisztusban él. Krisztusban élni pedig azt jelenti, hogy hisz az Isten Fiában.

2,20: ...Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem...

Két dolgot állít szembe, a törvényt és a hitet. Az evangéliumi szeretet, boldogság, tolerancia, megértés és igazság tanításairól nála vagy soha, vagy alig esik szó. Pálnál a szeretet soha nem volt döntő, még ha magasztalja is, a döntő a bűntől való megváltás hit által, és ez kifejezetten az ő találmánya, Jézus nem tanította. A hitből való megigazulás Pálnál sokkal fontosabb, mint a szeretetről, boldogságról vagy a mennyek országáról való prédikáció. A hitből való megigazulás fogja Pálnak nyújtani azt a lehetőséget, amely a saját hitvallása szerinti engedelmeskedést a keresztények számára biztosítani tudja, és amelyet éppen ezért szükségszerűen Isten szerinti életnek nevez:

2,19: Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek

A törvények feleslegessé tételével nem Jeruzsálemből fogják irányítani a pogányait, hanem Pál fogja majd meghatározni számukra, mit jelent Isten szerinti életet élni, minek kell engedelmeskedni, és milyen rendelkezéseket kell betartaniuk.

Pál ezekben a leveleiben a törvény megcselekvése ellen szól, a zsidó hagyomány béklyóinak lerázásról. Arról van szó, hogy igaznak magát hit által tekintheti az ember, tehát nem attól igaz valaki, hogy az igazságot megismerve igazságot cselekszik, de attól sem, ha a zsidó törvények szerint cselekszik.

2,21: Nem törlöm el az Isten kegyelmét; mert ha a törvény által van az igazság, tehát Krisztus ok nélkül halt meg

3,3: Ennyire esztelenek vagytok? A mit Lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?

A valódi ellentétet Pál nem annyira a törvény és a hit között látja, hanem a test és a lélek között, ezért a hit eredményét a lélek szerinti élettel próbálja meghatározni. A test és lélek ellenségeskedésének hibás szemléletével a római levél vizsgálatánál részletesen foglalkozok.

A törvény elutasításának indokát teljesen hamisan alapozza meg. Kifejti, hogy ha valaki törvény szerint akar cselekedni, átok alatt van: Mert a kik törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak; minthogy meg van írva:

3,10: Átkozott minden, a ki meg nem marad mindazokban, a mik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje.

Csakhogy az is meg van írva, hogy áldott mindaz, aki megmarad a törvény igéinél

5 Mózes 28,1-2: Ha pedig szorgalmatosan hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, és megtartod és teljesíted minden ő parancsolatát, a melyeket én parancsolok ma néked: akkor e földnek minden népénél feljebbvalóvá tesz téged az Úr, a te Istened;

És reád szállanak mind ez áldások, és megteljesednek rajtad, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára.

Ezért a kiragadott átok részletért Pál súlyos tévedéssel fizet, mert ezáltal veti el azt a gondolatot, hogy a törvény által senki nem igazul meg az Isten előtt.

3,11: Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitből él.

Nem nyílvánvaló. Az írásra való hivatkozás Habakuk prófétára utal, aki ennek pontosan az ellenkezőjét tartja az igaz ember hitének, vagyis a Móze störvényeiben elrendelt törvények szerinti életet:

Habakuk 1,4:Azért inog a törvény, és nem érvényesül az igaz ítélet; mert gonosz hálózza be az igazat, azért származik hamis ítélet!

2,4: Ímé, felfuvalkodott, nem igaz ő benne az ő lelke; az igaz pedig az ő hite által él.

Habakuk, de a többi próféta is igaz embernek a törvény szerint cselekvő embert tartja, aki hiszi, hogy a törvény szerint cselekedve tetszik magatartása az Istennek. Pál ezzel szögesen ellenkezőleg, a próféta szavait annak ellenkezőjére fordítva jelenti ki, hogy az Isten nem a törvény szerinti magatartás alapján fogadja el az embert igaznak, hanem kizárólag a Krisztus Jézusba vetett hit miatt, tehát Krisztus halálig tartó engedelmessége vívta ki azt a lehetőséget Istennél, hogy aki Krisztusban hisz azt igaz embernek tekintse, magatartásának elfogadásától függetlenül. Habakuk nézetét az igaz emberről Ezékiel még egyértelműbben rajzolja meg:

Ezékiel 18,9: Az én parancsolatimban jár és törvényeimet megőrzi, hogy igazságot cselekedjék; ez az igaz, ő élvén él, ezt mondja az Úr Isten

Nos ennek fényében rendkívüli problémát látunk. Vagy Isten hazudik - mivel azt állítja, hogy törvényből van az igazság, vagy nem létezik a zsidók Istene - és akkor mindegy mit állít, vagy Pál hazudik - mivel azt állítja, hogy nem törvényből van az igazság. A hiba az, hogy nem a törvény szolgaságát, hanem a törvény igazságát támadta meg Pál, azért, hogy a tévesztés miatt valamilyen alapot találjon a megváltás elméletének. Ehhez először egyoldalúsítania kellett a törvényt, mintha attól csak az átok függött volna és az áldások nem, aztán a betartásából eredő igazságot kellett kétségbe vonnia, mintha a törvény csak átokhoz vezetne, amelytől való szabadulás így kényszerítő igénnyel jelentkezik. Ki ne akarna megszabadulni a törvénytől, ha az pusztán átkot jelent?

3,13: Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, a ki fán függ

Fontos észrevennünk, hogy itt Jézus Pálnak átokká lesz, ahelyett, hogy rendkívüli áldásnak tekintené, merthogy az Atya küldte hozzánk az Isten országának örömteli üzenetével. Pál szigorúan foglya még a Mózesi törvényektől áthatott vallásosságnak, képtelen a törvény vádjától mentesíteni saját korábbi tetteit, képtelen a tetteinek megbocsátásában bízni, ezért próbálja mentesíteni azokat az átok alól, hogy Jézust változtatja cserébe átokká. A módszer adott, hiszen a Mózesi rendelkezésekben folyamatosan szerepelnek a bűnökért való áldozatok, így a bálványáldozat elméletével akkor is mentesíteni tudja a tetteiktől a bűnösöket, ha azok a megbocsátás erejében saját irgalmatlanságuk következtében már bízni nem tudnak. Pál megváltás elmélete nem kisebb dolgot töröl el, mint az Isten valóban ingyen adott megbocsátó hatalmát, amelynek helyébe az a visszássan felfogott kegyelem lép, amely bizony könyörtlenül megfizet minden bűnért, csakhogy a fizetséget ártatlanon veri el, nem magán a tettesen. Ez immár csak hit által fogadható el, mert Istentől ehhez nem kaphat senki bizonyságot, nem is kell ezért hozzá Istentől közvetlen kapcsolat, elegendő az elvet hit által elfogadni, és saját tetteink minden átkát Jézusra próbálja meg átruházni, azzal, hogy átokká teszi Őt az áldás helyett.

Jézus evangéliuma - nem a halála - ugyanis nem csak a törvény átkától szabadít meg, hanem a teljes törvénytől - ezért is tanított Jézus egészen mást, ez az, amit kellett volna Pálnak felfognia. Az átoktól való szabadítás ugyanis nem teszi egyértelműen feleslegessé a törvényt, a törvényt úgy is lehet ezek után megkövetelni, hogy csupán az átok részét hagyjuk el belőle. Több keresztény gyülekezet alkalmazza ezt a hibás következtetést és tér vissza Mózes törvényeihez, ahelyett, hogy Jézus tanításainak megértésével foglalkozna, ami arról szól, hogy az életet hogyan lehet másképp helyesen élni, mint Mózes rendelkezéseinek tudomásul vételével. Az Isten gyermekségének azt tartja Jézus, aki teljesíti a mennyei Atya akaratát, ami való igaz nem Mózes törvényei, azonban nem is Pálnak a kereszttel együtthalás hitében való járásből fakadó ismérvei, hanem a szeretet szerinti cselekvés.

Pál tehát meghagyja a törvényt - csak nem ad neki igazat -, hogy az átok még érvényes legyen mindazokon, akik nem fogadják el az általa Krisztusban felkínált megváltást. Hogy végiggondolatlan az elve abból is látszik, hogy a pogányok nem voltak törvény alá vetve, tehát nekik nincs szükségük semilyen törvény átkától való megváltásra, és még törvényszegéssel sem vádolhatóak. Vélhetően ennek az igénytelenségnek elhárítására terjeszti ki a törvény cselekedeteivel való szembeállását a test cselekedeteinek a szembeállására, hiszen a test meghal, ami szerinte csak a bűn zsoldjaként lehetséges. Fel nem merül annak az apró gondolatnak a valósága nála, hogy ártatlanok is halnak meg, akik nem bűnjük fizetségeképp kapnak halálos ítéletet. Mint Ábel, aki nem vétkezett, mégis megölte igazságtalanul Káin.

A törvény érvényessége további kérdés Pál elméletében, úgy kezeli, mint ha még hatna a törvény, és ha valaki valóban a törvény betartása vagy be nem tartása szerint akarna élni, akkor valóban érnék az áldások vagy átkok. Csakhogy Mózes szövetségének törvénye megszűnt az Isten országának meghirdetésével, és valaki akár cselekszik a Mózes törvényei szerint, akár nem cselekszik, a Mózes által meghatározott áldások vagy átkok nem fognak érvényesülni. Hogy a törvény megszűnt, ezt Pál soha nem értette meg. Nem szünteti meg a törvényt, hogy a törvény átkától meg lehessen váltani zsidót és pogányt, szolgát és szabadot, mindenkit, akit el tud hitetni a törvény uralmának átkos hatásáról.

Felhozza Ábrahámot, mint akinek a hite követendő példa, felhozza a törvény holtságát, ami nem képes megeleveníteni, holott ez sem igaz, hiszen amíg érvényes volt a törvény, addig Izrael megelevenítésére adatott, hogy aki betartotta a törvényt, azt megáldotta az Űr és az élt általa. Általánosít Pál, mindent bűn alá rekeszt, holott nem minden volt bűn, csak az, ami a törvénynek való engedetlenségből származott. Isten nem rekesztett mindent bűn alá, hiszen minden, amit teremtett jónak talált, legalábbis a Teremtés könyve szerint. Sőt amikor találta, hogy az ember szívének gondolata, szüntelenül gonosz, még ez sem tekinthető bűnnek. Bűnné akkor változott, amikor Isten megadta ellene a törvényt, amely viszont egyértelműen meghatározta mi a bűn. De a törvénynek való engedelmesség nem bűn! Sőt a törvény betartása nem is lehetetlen, mint Pál sok helyen feltételezi. Hiszen Izrael nagyon sokszor engedelmeskedett a törvénynek, amely esetekben Isten mindig megáldotta, ha fogságban volt megszabadította, ha beteg volt meggyógyította. Nem volt minden bűn, nem volt minden bűn alá rekesztve, és Izrael sokszor bizonyult engedelmes, törvénytisztelő népnek. Ám Pál mást talált ki, ráfogja az Írásra, hogy minden, akár törvénytisztelő, akár törvényellenes, akár törvényen kívüli, minden bűnös, és bűn alatt van:

3,22: De az Írás mindent bűn alá rekesztett, hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből adassék a hívőknek

Az Írás ezzel szemben sehol nem rekesztett mindent bűn alá. Szigorúan a mások élete és vagyona ellen elkövetett cselekedeteket nevezte az Isten mindig bűnnek, ezt Pál soha nem értette meg. Az igaz dolgokat például Isten mindig megáldotta, megvédte, és felszabadította, az ószövetség végig arra példa, hogy Isten a hazug és gonosz dolgokat ítélte meg. Ha Pál ezzel szemben nem tudná az egész világot bűnösként beállítani, akkor a megváltás elméletét nem tudná az egész világra kiszélesíteni.

3,23: Minekelotte pedig eljött a hit, törvény alatt oriztettünk, egybezárva az eljövendo hit kinyilatkoztatásáig.

Senki, Izraelen kívül nem őriztetett a törvény alatt. Mégis Pál olyan hangnemet üt meg, mintha az egész világ törvény alatt őriztetett volna, ez jellemzően meghamisítja a gondolatát abba az irányba, hogy az egész világot be tudja vonni téves megváltás elméletébe. Előbújt zsidó felfogása, farizeus tudománya és máris úgy beszél a pogányokhoz, mintha született zsidók lettek volna és velük is szövetség köttetett volna, mint ahogy Mózes kötött Izraellel. És levonja a téves következtetést:

3,24: Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg

Senkit nem vezérelt Mózes törvénye a pogányok közül sehova, egyáltalán miről beszél Pál? Zsidóknak ugyan mondhatta volna ezt, de a Krisztusra vezérlő Mester gondolatával egyébként is probléma van. A törvény nem Krisztusra vezérelte Izraelt, hanem ítéletre, bosszúra és szolgaságra, amelyek közül mindegyiket Jézus megtagadta. "Ne ítélj", "bocsáss meg", és "valósággal szabadok lesztek", mondta Jézus, és ezekhez a gondolatokhoz a törvény nem odavezette, hanem éppen eltávolította Izraelt.

A fejezet végén jutalommal kecsegtet, örökséget kapnak azok, akik Krisztuséi. Ezzel azt a látszatot akarja kelteni, mint ha nem e világon kapnának valamit a hívők, hanem ezen a világon a hitből valók nyerhetik el jutalmukat. Megint csak szemben áll Jézus evangéliumával, ahol kifejezetten azzal vannak elküldve a tanítványok, hogy azt hirdessék, az Isten országa elközelített, ami a tanításának értelmét nem a túlvilágba helyezi, hanem ebben az életben való megvalósulásába.

Lukács 16,16: A törvény és a próféták Keresztelő Jánosig valának: az időtől fogva az Istennek országa hirdettetik, és mindenki erőszakkal tör abba

A mondat értelme, hogy Krisztus eljövetele előtt és után a pogányok egyáltalán nem voltak a törvény alá vetve, de Krisztus eljövetele után már Izrael sincs a törvény alá vetve, akik viszont Jézusig kötelesek voltak a törvényt betű szerint betartani. Pál hibás elméletével tehát nem tudná senkivel elfogadtatni a Fiúságot, csak akkor, ha a törvény érvényességét meghosszabbítja jelen pillanatig, és a törvény hatókörét kiterjeszti a pogányokra is. Így tudja csak azt meghirdetni:

4,4-5: Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, a ki asszonytól lett, a ki törvény alatt lett,

Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.

Pál ezzel a kijelentésével megtagadta a megváltást a pogányok felé, mivel ők nem voltak Mózes törvényei alá vetve. De hol lenne a megváltás, ha nem lenne érvényesített törvény a pogányok felé is? Ha nincs mitől megváltani? Ha megszűnt volna Keresztelő János eljövetelével, akkor a zsidókat sem lehet semmitől megváltani? Ebből látszik, hogy sem Jézus jelentőségét nem ismerte meg Pál, sem Jézus tanításait nem ismerte, hanem a sajátját alkotta meg és hirdette az összes gyülekezeten keresztül szerte a világban, ami ráadásul nem igaz. Krisztus nélkül szolgák vagyunk. Minek? A törvénynek. Krisztus által pedig fiak és örökösök vagyunk. Ezek Pál áldásai és átkai, nem Jézusé. Hiszen Jézus azért jött, hogy újra kösse a szövetséget mind azokkal, akik keresik az Istent és az ő igazságait. Mózes törvényei pedig megszűntek isteni érvényesítésüktől, most már ugyanolyan emberi hatókörré változott, mint bármilyen ország emberi törvényei, és ugyanolyan emberi jogkörökkel. Pontosan fogalmazva a törvény betartása nem jár Isten áldásával, be nem tartása pedig nem jár Isten átkával. Az Istennel kötött ószövetség megszűntével, ha nem tartják be a törvényt, csak emberi eljárással lehet megbüntetni a bűn elkövetőjét.

Látni kell, hogy a törvény kiterjesztését mindig a test általános alkalmazott, törvényt helyettesítő használatával végzi Pál. Aki testben van, szerinte törvény alatt van, aki pedig megfeszíti a testét, és meghal Krisztussal együtt a halálban, felszabadul a törvény alól. Nem csak az alapgondolat téves, hiszen attól, hogy valaki testben van még nincs Mózes törvénye alá vetve csak akkor ha zsidó, hanem a következtetés is hibás, mert a törvénytől a zsidó sem szabadul meg, ha alá van vetve, akkor sem ha lélek szerint él. A fontos azonban, hogy a pogányokat Pál mindig a testükön keresztül fogja meg, és az összes tévedését azon keresztül próbálja meg velük is elhitetni, mert ha a törvényt nem érzik magukra nézve érvényesnek, azt a gondolatot azonban hogy van testük, azt igen. A zsidókra lehet igaz a törvény alá vetés vagy nem vetés, a pogányokra pedig test szerinti élet vagy a lélek szerinti élet közötti különbség. A fejezetben megítélt testiségek, amelyeket valójában a zsidó hagyományok, ünnepek és esztendők megítélésében látja Pál, önkényes támadások a részéről, amely a szolga és szabad közötti abszolút zsidó felfogásról árulkodik, a törvény alatt való Hágárt testinek, Sárát pedig az ígéret letéteményesének beállítva a törvény elleni támadást rendkívül súlyos hibával a test elleni támadásnak használja fel.

4,29-30: De valamint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerint valót, úgy most is.

De mit mond az Írás? Űzd ki a szolgálót és az ő fiát; mert a szolgáló fia nem örököl a szabad nő fiával

A törvény alá vetettség és a testiség közötti különbség rendkívül összemosott kezelésével tudja egyedül megzavarni Pál a pogányt, aki ha nem veszi észre a különbséget testének megkötözése miatt Pál hit általi csapdájába esik.

5,3: Bizonyságot teszek pedig ismét minden embernek, a ki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani.

Senki nem köteles Mózes törvényeit megtartani. Pál téved, a törvény megtartását már csak ember kényszerítheti másokra, és csak emberi megítélés eshet általa. Inkább az a célja, hogy elültesse azt a hiedelmet, hogy a törvény még érvényben van. Tehát mindenki szolgál a törvénynek, a megváltás tanítását pedig be lehet adni ezeknek az érvénytelen törvény szolgálatába hitetés által állított embereknek.

Pál újból megfenyegeti azokat, akik tanításai ellen próbál hitetni:

5,10: Bizodalmam van az Úrban ti hozzátok, hogy más értelemben nem lesztek; de a ki titeket megzavar, elveszi az ítéletet, bárki legyen.

Pál a törvény szerint cselekvéssel párhuzamosan másik ellenféllel is harcol, ez pedig a test kívánságainak a véghezvitele.

5,16: Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek

Mivel nem értette meg azt a tanítását Jézusnak, hogy a gonosz gondolatok a szívből származnak (és nem a testből, nem a kívánságokból) ezért - talán keleti filozófiák hatására - a testet, vagy inkább a kívánságokat teszi felelőssé a bűnök elkövetésében. Nem értette meg azt, hogy a test kívánságait lehet teljesíteni törvényszegés nélkül is, és olyankor nem követ el bűnt az embert, ezért a felelősséget az ember sötétsége, érzéketlensége, értetlensége helyett a test kívánásgaira helyezi, amelyek semilyen bűnről vagy gonoszságról egyáltalán nem tehetnek. A teljesítésükkel van a gond mindig, azaz az ember ostoba felfogása vagy kemény szíve erre vonatkozóan hamis tanácsokat ad, vagy hallgatva a szeretetre mások sérelmei és bánat okozása nélkül képes értelmes megoldásokat megvalósítani.

5,17: Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, a miket akartok.

Pál meghasonlást támaszt a testtel és lélekkel teremtett emberben, ellenségeskedést támaszt a test és lélek között, elvonja a figyelmet a valódi okok megfigyelésétől, az ember felfogásáról, a szív félelemeiről, ezzel lehetetlenné teszi az igazság felismerését és megértését, nem a tudatlanságot és a szellemi sötétséget okolja a bűnökért, és hogy meghagyja a híveit a tudatlanságban. Helyette egy ártatlan foglalatosságot kínál, a saját testének a kívánságaival harcoljon mindenki. Amely kívánságokat pedig az Isten adott minden testbe. Mivel ez a természetellenes harc nem járhat sikerrel, ezért a test elleni küzdelem temérdek idejét elfoglalja a híveinek, nem marad idejük szellemüknek felfrissítésére, értelem és bölcsesség szerzésére. El sem tudja képzelni Pál, hogy az egészséges test harmóniában lehet a lélekkel is és a szellemmel is. A fejezet végére Pál felsorolja az összes törvényszegést, amelyekért mindért a test lesz a felelős és felsorolja a szeretet gyümölcseit, amelyek nála a lélek szerinti élet eredményei. Mi a teendő Pál szerint? Mi következik abból, hogy a test a felelős az összes törvényszegésért?

5,24: A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.

Marad tehát a test megvetése, sanyargatása, önmagunk önkéntes kínzása.

Vegyük át még egyszer miben áll Pál tévedése. Mózes kijelenti egyik parancsolatában:

2 Mózes 20,17: Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.

Pál fel sem fogta a parancsolat értelmét, amelyben nem a kívánságot ítéli meg Mózes, hanem a felebarátunk birtokának a megsértését. Bármit lehet tehát kívánni, ami NEM a felebarátunk tulajdona. Mózes ezzel a parancsával nem a saját testünk ellen kívánt fellépni, hanem az ellen, hogy NE OKOZZUNK KÁRT MÁSOKNAK. Pál tehát farizeus létére is rosszul fogta fel a törvény értelmét. Mózes törvényeiben egyetlen parancsot sem találni, amely a test kívánságainak a megvetését fejezné ki, vagy azt tenné felelőssé a bűnök elkövetésében. Az egész ószövetség harsog attól, hogy az emberek hamissága és szívének gonoszsága teszi őt bűnössé, nem a testének kívánságai, de ezt Pál nem értette meg. Pedig Jézus is számtalan példabeszédet mondott erre vonatkozóan, ami azt is feltételezi, hogy Pál ezeket nem ismerte. Miért nincs egyetlen hivatkozás sem Jézus példázataira a leveleiben?

6,8: Mert a ki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet.

Itt már nem indokol, egyszerűen használja a jutalmazás és büntetés sajátságosan nála kialakított elvét, hitet és megfélemlít. Ez az eszköz egyébként végigvonul a későbbi egyházpolitikán is, minden egyházi tanítás alap módszere a hitetés és a megfélemlítés.

Röviden említést tesz a körülmetélkedés feleslegességéről, ami egyébként akadályozza őt abban, hogy a pogányokat megnyerje a tanításának, ezért gyorsan elveti. Úgyis állandó képmutatással beszél a törvény betartásáról, egyszer mellette van, másszor meg ellene, attól függően érdekei hogyan kívánják meg, tanításával éppen akkor mivel győzheti meg hittételeinek a hallgatókat. Bőven belefér egy aprócska törvény elengedése.