Az első fejezet elején megint és azonnal saját magát helyezi a fő helyre, kijelenti saját magáról, hogy ő Krisztus apostola, bebiztosítja magát egy később megnevezett hatalmi és hierarchiai felépítés legízletesebb helyére, és egy óriási magasztalási rohammal felállít egy hierarchiát, amely a szentektől az apostolokon át a mennyekben lévő Krisztusig terjed. Melyben megszünteti minden ember közvetlen kapcsolatát az Istennel,

1,10: Az idők teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind a melyek a mennyekben vannak, mind a melyek e földön vannak

és részévé teszi egy új építménynek, ami a fejezet végére kiderül, hogy nem más, mint az anyaszentegyház. A Krisztus testére való hivatkozás az egybeszerkesztés mintájául lett kitalálva, nem azért, mert a mennyen és földön minden szét volna esve. Nincs szétesve, ennek gondolata csak Pál apostol tervezetének megfogalmazásáért született, mivel az emberi gondolkodás értetlensége és a cselekvés szétesettsége az egész életet kaotikusnak bírja feltüntetni, kíváló hivatkozási alapul szolgál az egybeszerkesztés elfogadtatására. A testre való hivatkozás azért tűnik Pál előtt kézenfekvőnek, mivel akkor nem voltak még ipari gépek, amelyek szerkezetére, és a szerkezetet szolgáló alkatrészekre hivatkozni tudott volna. De amiképpen a test tagjai, a kéz és a láb nem a fejből nőnek ki, a példa lehetővé teszi annak a hierarchiai elképzelésnek a bevezetését, amelyet Pál érvényesíteni szeretne. Minden tagnak ugyanis a megfelelő helyre kell kapcsolódnia a testben, nem pedig közvetlenül a főhöz. A test példa tehát azért elengedhetetlenül fontos, mivel ezen keresztül tudja az elképzelt hierarchia szerkezetét a tagok előtt elfogadtatni.

Nagyon fontos, hogy ennek a Krisztus testét építő elképzelésnek semilyen evangéliumi alapja nincsen. Jézus a mennyek országát hirdette meg, amely nem valahol a misztériumban, majd az örök életben létezik, hanem azok között valósul meg ebben az életben, akik a kapcsolataikat testvériségben és szeretetben építik fel. Jézus beszél egységről, de az az Atyával és egymással való egység, amely nem igényel köztes (irányító, vezető, szolgáló) testet vagy tagot a kapcsolataik kialakításához. Ebben az egységben nem úgy működnek a dolgok, mint a testben, amelyben a tagok csak különféle közvetítő egyéb tagokon keresztül (láncszerűen) tudnak kapcsolatba kerülni egymással, hanem a kapcsolat az Atyával és egymással is közvetlen. Jézus példázata ezért nem a testre, hanem a szőlőtőkére utal, mivel az legalább úgy tünteti fel, hogy minden szőlővessző a tőkén nyugszik, és nem pedig különféle csatornákon keresztül kapcsolódik a tőkéhez, mint ahogy a kar a törzsön, majd nyakon keresztül kapcsolódik a főhöz. Pál hatalomvágyáról már az is árulkodik, hogy Krisztust főnek tünteti fel, nyilván aki közvetlen hozzá kapcsolódik az csak alatta lehet, a többiek meg azok alatt, mivelhogy a test hordozza a főt és nema fő a testet. Jézus példázata azonban a szőlőtőkével alulra helyezi magát, nem pedig felülre, mint Pálnál a fő esetében, ezért a szőlővesszők rajta fognak nyugodni, és nem a szőlővesszők fogják hordozni a tőkét. Pál a talpáról a feje tetejére állította a viszonyt, hogy az irámyítási szerkezet az általa kijelentett formában indokoltnak tűnhessen.

Sokakat megtéveszt az állandó hivatkozás Istenre, annak rejtett örökségére, a dicsőség reménységére, a gazdag lelki áldásra, amelyek már a világ megteremtése előtt el lettek helyezve Isten fiainak a mennyekben való örökségéül.

1,11: Ő benne, a kiben vettük is az örökséget, eleve elrendeltetvén annak eleveelvégzése szerint, a ki mindent az ő akaratjának tanácsából cselekszik

Először is tudvalevő hogy Pál semmi egyebet nem tud ígérni, mivel nem evilágon képzeli el a megtérést és gyümölcseit, hanem a megváltáson keresztül az eljövendőben, mint a halál után megnyerhető dicsőségeket.Ha Jézus evangéliumát ismerte volna, akkor a megtérés gyümölcsei még a halál előtti jutalmazásban jelentkezhetett volna, mégpedig a betegségek és erőtlenségek megszűnésében, az igazságtalanságok és szenvedések elhárításában, a boldog és békességes életben. Ám Pálnak nem az volt a célja, amit az evangélium hirdetett, hanem a hatalom. Ezért ezeket az ígért örökségeket és dicsőségeket a Krisztus testében nem a megtéréshez, hanem a megváltáshoz kapcsolja, óriási hitetéssel:

1,14: A ki záloga a mi örökségünknek Isten tulajdon népének megváltatására, az Ő dicsőségének magasztalására

Amely örökség ugyebár a mennyekben van eltéve.

Tudnunk kell tehát, hogy a megváltás elmélete azért fontos, hogy ne közvetlen Istentől nyerjen a pogány bocsánatot, hanem hit által egy engesztelő áldozat elfogadtatásával, mivel így távol lehet tartani a pogányt az Istennel való közvetlen kapcsolat keresésétől. Ezért ígérgeti oly nagy bölcsességnek a látszatával már a levél elején Isten kegyelmét, amely egyszer Jézus vérében tűnik fel (1,7: "a mi váltságunk az Ő vére által"), másszor pedig a halál utáni dicsőségek és áldások nagyon gazdag ígérgetésében, mivel egyik sem igényel közvetlen kapcsolatot vagy tapasztalatot Istennel. Jézus kereszthalálát, az engesztelő áldozatot nem kell megtapasztalni, nem kell visszamenni időben a Goilgotára, hanem pusztán hit által el kell fogadni, az örökségről pedig amúgy sem ebben az életben kell meggyőződni. Jézus azonban Isten bocsánatát hirdeti, (tehát nem megváltást) amely bocsánatot az ember személyesen és közvetlenül Istentől kaphat meg, tehát a belső szobában elé kell állni. Feltétele is van, mégpedig azon vétkek rendezése, amelyet korábban mások sérelmére megtettünk ("teremjetek előbb megtéréshez illő gyümölcsöket"),valamint a minket megsértők elleni bosszúnk elengedése.("bocsáss meg, ahogy mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek")

Pál a fejezet vége felé meghatározza azt a jogosultságot, hogy ez az anyaszentegyház felül legyen minden földi királyon, uralkodón és kijelenti ebben Isten hatalmának a megtestesítését:

1,21-22: Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is:

És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé.

2,1-3:Titeket is megelevenített, a kik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt,

Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik;

A kik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratját, és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is

Pál az eredendő bűn téves elképzelése miatt, az embert eleve holtnak tekinti. Holott az ember eleve nem lehet halott, hiszen az Isten meinden embert élőnek teremtett, és mindenki él, akiben élő lélek van, a halál csak egyetlen módon létezik, amikor valóban a sírba kerül az ember. Módszere, hogy az ártatlant is csak azért bűnösnek tudja nevezni, mert van teste, kívánságai és gondolatai, arról tanúskodik, hogy az igazságtalanságok és gonoszságok természetét és eredetét illetően Pál elképzelései meglehetősen zavarosak. Isten senkit nem vádol azért mert van teste, hiszen azt ő teremtette, természetesen kívánságokkal és szükségletekkel együtt. Nem vádolja az embert azért, amit ő adott neki. Pál azonban kénytelen a testet felelőssé tenni, mivel a törvény szerinti engedelmességnek más akadályát nem talált, mint a testet az ő kívánságaival együtt.

A test kárhoztatása Pál további levezetése alapján egyébként is indokolatlan, hiszen ha a levegőbeli hatalmasság tehet arról, hogy az ember a harag cselekedeteivel vétkeket és bűnöket követ el, akkor mi módon ítéli felelősnek a testet? Ugyanis az okfejtése alapján már nem a kívánságok, hanem a levegőbeli hatalmasság lelke munkálkodik az emberben, tehát a felelősség csakis őt terhelheti. A kérdés úgy merül fel, hogy miért van szüksége Pálnak két hamis ellenségre, a testre, meg a levegőbeli hatalmasságra? Mi szüksége arra, hogy minden pogányt testinek valamint egyben az ördög fiának is tekintse? Rendkívül fontos szempont volt Pál számára, hogy a megváltás elméletét minden körülmények között győzelemre tudja vezetni. Ugyanis a test kívánságait még leggyőzheti az ember, ilyenkor miért lenne szüksége megváltásra, de a levegőbel hatalmasság karmaiból már csak a kereszt vére lenne képes megszabadítani, tehát akár érzéki az ember, akár aszkétikus fegyelemmel bír, mindenképp szüksége van a megváltásra, hogy elnyerje azokat a mennyei ígéretekezt, amikről a fejezet többi része beszél.

Emlékeztetőül, hogy az evangélium valójában miről beszél. Jézus sohasem kárhoztatta a testet, a gondolkodás és a szív megítélésében is csak azokat vette szigorúan szemügyre, amelyek igazságtalan s gonosz cselekedetre vezetik az embert. Az engedetlenséget soha nem a pogányoknak vagy a hitetleneknek rótta fel, hanem azoknak, akik ismervén az Isten akaratát még sem cselekszik meg azokat, Ilyen módon nevezete az ördög fiainak az írástudókat, akik tisztában vannak az Isten akaratával az írásokból, mégis ellene vetik magukat az igazságnak és a békességnek. További hiányosságot jelent az a félreértés Páltól, hogy a harag nem kizárólagos eredete a gonosz cselekedeteknek, hiszen akkor magát az Istent is vádolnia kellene az ószövetség megnyilatkozásai alapján. A harag nem természetes velejárója a pogánynak sem, mivel a harag egy konfliktus kezelésének terméke, nem pedig oka. Hogy pedig a konfliktust milyen módon kezeli valaki, abban nem csak a megszületett harag, de a sok félreértés, az egyéni érdekek, a képviselt érdekek, a gyűlölet, a félelem, az agresszió, a békesség iránti vágy, és még sok más hasonlóképpen fontos szerepet játszanak, ezért kizárólagos negatívumként a haragot kiemelni igen eltorzult előítéletet jelent.

Pál tehát ebben a fejezetben levezeti az utat a testi, számára holt élettől, a mennyekben való székfoglalásig, amelybe mindenki érdemtelenül kerül, nem cselekedetekből, hanem kegyelemből. Többszörösen ellentmondó út Jézus tanításaival, egyik a test hibás felelőssé tétele, másik a hamis feltámadás hirdetése, ami a hit által történik meg lélekben - nem valóságban -, vele együtt a helyfoglalás a mennyekben, harmadik pedig a kegyelemből való érdemszerzés, amelyről pedig tudjuk Jézus tanítása alapján, hogy a mennyek országába csak azok kerülnek be, akik cselekszik a mennyei Atyának akaratát. Azt mondja Pál:

2,7-9:Hogy megmutassa a következendő idokben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;

Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.

A megtartás is, a megigazulás is Pál nézetével ellentétben cselekedetekből van, de nem azért, hogy kérkedjen vele az ember. Pál nem értette meg azt, hogy az igazság cselekedetei nem teszik az embert sem kérkedővé, sem felfuvalkodottá, a biztonság utáni vágy, a tekintélyvágy, a dicsőségvágy és a hatalomvágy teszi az embert olyanná, hogy kérkedésével, vagy öndicséretével mások elé vagy fölé helyezze magát. A szeretet azonban nem teszi felfuvalkodottá az embert az igazság cselekedetei mellett sem. Pál azonban saját áldozatvállalásával fuvalkodik fel, minden levele elején saját magát dicséri, és különböző önfeláldozására hivatkozva, vagy önmagasztalásával, vagy nálánál nagyobb tekintéllyel (akinek Isteni eredet tulajdonítható) igazolva önmagát, kérkedik saját cselekedeteivel a hívők előtt, hogy tekintélyét hit által el tudja velük fogadtatni. Sok a pogány és mindenkit meg akar nyerni. Megváltáselméletét ezért kiterjeszti azzal a látszategyenlősdivel, amelyben a pogányt egy szintre emeli a zsidóval, megszüntetve a köztük levő ellenségeskedést:

2,13-14:Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol valátok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által.

Mert Ő a mi békességünk, ki egygyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat

Azért látszategyenlőség ez Páltól, mert a szolgálatok új rendjének megszabásával egy másik egyenlótlenséget teremt az immár egyenlőképpen hivővé lett zsidók és pogányok között, a hitben való engedelmességre hivatkozva, de az általa megszabott hierarchiai szerkezet elöljárói hivatalainak való alávetettség bevezetésével.

Pál tehát a kérkedés elutasítása miatt az igazság és jócselekedetek elhárításához formált egy veszélyes hitelméletet, aminek végeredményeképpen a megtérés szükségességét zárja ki. Cselekedetek szükségessége nélkül -azaz teljesen érdemtelenül - ültetett mindenkit az Isten a mennyekben a Krisztus Jézusban, hogy megmutassa az ő kegyelmének felséges gazdagságát jóságból, hit által.

Szöges ellentmondásban áll Pál hit általi való megtartásának elmélete Jézus szavaival:

Máté 7,21: Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát

Pálnak eszébe sem jut az a lehetőség, hogy aki cselekszi az igazságot, vagy cselekszik a mennyei Atya akarata szerint, az tehát nem egyenlő azzal, hogy kérkedni is fog vele. Jézus továbbá a kegyelemről is kijelentette, hogy senkinek nem bocsát meg a mennyei Atya, akik nem mutatnak hajlandóságot másoknak, az ellenük elkövetett bűneiknek a megbocsátására:

Máté 6,15: Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket

Ezt Pál továbbra is semmibe veszi. (Feltehetően nem is ismerte) Feleslegesnek tartja, hogy a hívei keressék, mit akar az Atya tőlük, hiszen nincs is mit cselekedni, éljenek lélek szerint és higgyenek. Majd Pál megmondja, mivel foglalkozzanak a hitük mellet, a lélek szerinti élet Krisztus Jézusban semmi mást nem jelent, mit hogy győzzék le testük kívánságait, és győzni fognak. Ezekután a korábban jövevényeknek nevezett zsidók és pogányok immár cselédek lehetnek az új rendben:

2,19: Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem pogártársai a szenteknek és cselédei az Istennek

Mert mi a legfontosabb? Hogy épüljön az egyház, a Krisztus teste, amelyen belül már ki van alakítva a hatalmi struktúra.

2,20-21: Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga a Jézus Krisztus,

Akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban

Az egyházalapítás folytatódik, az a lánc épül, hogy majd kinek kire kell hallgatnia, ki kinek tartozik engedelmességgel. Az apostolok és a próféták már itt Jézus és a hívők kövei közé épültek, innen fog származni Pál azon gondolata, hogy az elöljárók mondják majd meg mindenkinek, mit tegyen.

Emlékeztetőül az evangélium nem cselédséget, hanem szabadságot hirdetett, nem hierarchiát, hanem testvériséget, és egész végig arról tanít, hogyan és mit cselekedjünk, hogy az Isten országában egyáltalán részt vehessünk, valamint méltóvá hogyan lehet valaki Jézushoz.

3,21: Annak légyen dicsőség az egyházban, a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre örökkön örökké. Ámen

4,11-12: És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul:

A szentek tökéletesítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére

Ezeknek a pozícióknak a fő feladata az egyházi hierarchia felépítése és az egyházi tagok által megszerkesztett egység megvalósítása.

4,16: A kiből az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az Ő segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben.

A szeretet, az alázat, a szelídség és a hosszútűrés kedvenc hivatkozásai Pál apostolnak, ezek azok az érzelmek és indulatok azok, amelyek segítségével a legtöbb önálló gondolkodás nélküli ember szolgaságba taszítható, és gondolkodás nélküli engedelmességük által irányíthatóak. Legnagyobb bűnnek is többnyire a paráznaságot, a bujálkodást és az erkölcstelenséget tartja, hiszen a legtöbb felsorolásából az erőszakot, a kihasználást, a gyilkosságot, a veszekedést, a gyűlölködést kihagyja, vagy csak szélsőségesen említi. Miért? Mert a testükkel való ellenségeskedéssel akarja lekötni a hívei figyelmét, ne a vezetőkkel, ne egymással ellenségeskedjenek.

5,5: Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek, ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában.

Miért kerüli Pál az erőszakos vagy kihasználásos bűncselekmények megítélését? Mert nem a szeretetet hirdeti, hanem a lélek és test ellenségeskedését. Ebben pedig kénytelen valami kivetnivaló ellenfelet kitűzni, ami talán a legnagyobb lekötöttséget igényli, a test kívánságaival való küzdelem. A világosság gyümölcseit is elködösíti, olyan általános fogalmakat emel ki gyümölcsként, amelyeket a hatalmi szervezet szabályozása során könnyedén ki lehet használni.

5,8-9: Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok.

(Mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van).

Mi Pálnál a jóság? Engedelmeskedés és adózás a felsőbb hatalmasságoknak és az egyházi elöljáróknak, nincs hatalmasság csak az Istentől. Mi az igazság? Hit által azt gondolni igazak vagyunk, Isten kegyelméből, hiszen meg vagyunk váltva. Mi a valóság? Hogy ezt mind készpénznek kell venni, mert az Úr jelentette ki apostolai (azaz csak Pál) által és pecsételte meg a Krisztus vére által.

Az engedelmességet külön ki is emeli a fejezetben, és ez által tovább fejleszti a hierarchiát, lebontva egészen az asszonyokig. Az engedelmességről dicséreteket zeng, hiszen ezzel fogja majd a gondolkodásról leszoktatott híveit elvezényelni.

5,21-24: Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében.

Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak.

Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek.

De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjüknek mindenben.

A fejezet végén a legalacsonyabb pozícióba osztott asszony dolgát is megmagyarázza: félnie kell a férjét. Nem a szeretet a legfontosabb, a férj azt érje el, hogy félje őt az asszony. Megint a hatalom szemszögéből kiindulva határozta meg Pál a tennivalókat.

Az efézusbeliekhez írott levél lényege összefoglalva, az egyházi hierarchia megteremtése, és a hívek engedelmeskedésének megalapozása. Pál a törvény vaskalitkája helyett az egyház fakalitkáját teremtette meg, nem hozta el a szabadságot, ami pedig az evangélium lényege lenne.