1,6: Viszont mikor behozza az ő elsőszülöttét a világba, így szól: És imádják őt az Istennek minden angyalai.

Az első fejezet tehát Krisztus mindenek felett való hatalmának a biztosítása, elsősorban a mennyek birodalmában láttatni, hogy még az angyalok is alá lettek vettetve. Nagyon fontos ez a fejezet abból a szempontból, hogy az egyházi hatalomnak (amelynek a feje tudjuk Krisztus) ne tudjanak ellen állni különböző egyéb istenekre vagy angyalokra való hivatkozással.

2,10: Mert illendő vala, hogy a kiért minden és a ki által minden, sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.

Nem mellékes az az eredmény sem, amely ebből a kijelentésből szintén származik, tudniillik, hogy az emberi szenvedés értelme és célja tehát az ember tökéletessé tétele. Mivel filozófiája nem képes magyarázni az emberi szenvedések okát, nyújt egy elméletet. Nem mi emberek okozunk szenvedést egymásnak, nem mi emberek vagyunk felelősek gonoszságainkért, hanem mindez egy isteni terv része, az ember tökéletessé tétele. Ezzel a magyarázattal befoghatja minden elnyomott, kizsákmányolt, nyomorgó lázadó száját, ő nekik jutott az osztályrész, ahogy Krisztusnak is, hogy még ezen életük eredményeképp tökéletesek legyenek az isteni akarat megvalósulása szerint. A szenvedések valódi felelőseit és okozóit természetesen ezzel sikerül elleplezni. Az elnyomás elhárításának a lehetőségét pedig végleg elvetni. Nem csoda, hogy minden hatalomnak megtetszett Pál filozófiája és kedvenc, uralkodó vallássá fogadták.

Ha pedig nem mi emberek vagyunk felelősek egymás halálában, akkor ki? Valaki csak tehet arról, hogy ez a sok szenvedés végbe menjen, és a végén halált okozzon?

2,14-15: Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, a kinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt,

És megszabadítsa azokat, a kik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának.

Tehát a névleges felelőst megsemmisítette, a halálfélelmet látszólag feloldotta, hogy van hát mégis halál továbbra is a világon?

3,18-19: Kiknek esküdött pedig meg, hogy nem mennek be az ő nyugodalmába, hanemha az engedetleneknek?

Látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenség miatt.

A fenyegetés Pál kedvenc taktikája. Sohasem az igazsággal, szeretettel próbál célt érni, hanem mindig megfélemlítéssel.

4,14: Lévén annak okáért nagy főpapunk, a ki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz.

Pál a levél elejétől Jézust a hatalom csúcspontjaként, királyként, főpapként szeretné beállítani, hogy vallását és egyházát mindenféle földi hatalom fölé emelhesse. A fejezet végén is hatalmasságnak állítja be Jézust:

4,16: Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül

5,8: Ámbár Fiú, megtanulta azokból, a miket szenvedett, az engedelmességet

amely által tökéletességre jut:

5,9: És tökéletességre jutván, örök üdvösség szerzője lett mindazokra nézve, a kik neki engedelmeskednek.

ATehát a tökéletességhez Pál szerint a szenvedés az út nem pedig az igazság megismerése. Jézus nem az igazság cselekedetei által tekinthető tökéletesnek, hanem a szenvedés és engedelmesség által, bizonyítja, hogy Pál az igazságot csak hitetésképp alkalmazza. Pálnak a legfontosabb a hívők engedelmességének az elérése, még szenvedésük árán is.

Visszatértünk a hatalomhoz, Pál egyházának és tanításának legyen engedelmes minden követője, hogy hasonlóképpen tökéletességre jusson, mint ahogy Jézus tökéletességre jutott az ő engedelmessége által. Nagyon kemény filozófia ez tömegek kihasználásához. Gyakorlatilag elérheti fegyver nélkül azt, hogy hihetetlen hatalom birtokosa legyen, hiszen egyszerűen tudatuknál megfogva a híveket, engedelmességükön keresztül képes óriási uralomra jutni. A többi evilági fejedelemség és királyság persze hatalmukat erőszak által biztosítja. Nincs olyan hatalom a világon, ami le tudná azt a hatalmat győzni, amelyben az állam és az egyház, az erőszak és az engedelmesség vallása összefog.

A fejezet végén megemlíti, hogy ideje áttérni a kemény eledelre, az igazság kemény beszédeire, mert akik megtértek, azok járatosabbak legyenek a jó és gonosz közötti különbségtételben. A jó, mint tudjuk Pálnál a feltétel nélküli engedelmesség, az engedetlenség fiaira pedig Isten haragja fog lesújtani:

Kolossa 3,6: Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira;

6,1: Annak okáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek.

Viszont egyelőre a kemény eledel elmarad, a fejezet újból azzal foglalkozik, hogy aki már elkezdett hinni Pál tanításaiban az ne essen ki belőle. A kemény beszéd pedig nem más, mint a neki engedetlenek megalázása, meggyalázása. Mert ha valakik meginognak, azokat azonnal megalázza:

6,6: És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt.

Jézus másképp tanít:

Máté 18,21-22: Ekkor hozzámenvén Péter, monda: Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? még hétszer is?

Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is.

A megbocsátás tudományát Pál nem ismeri. Csak az általa kitalált kegyelem és engedelmesség elmélete volt nála a lényeg, elfogadni hit által Krisztus kereszthalálát, meghalni vele együtt a kereszthalálba, és feltámadván vele együtt az isten egyházának való engedelmességre.

Ezért tehát buzgósággal, reménységgel, békességes tűréssel biztatja a benne hívőket, hogy elnyerjék az ígéretet. Pál, tehát ha nem éppen megfélemlít, azonnal ígérget. Ábrahámot hozza fel példaképp, hiszen ő is az ígéreteket békességes tűrése által nyerte meg.

Észreveszi, hogy akiket megfélemlített, azok menekülésből rohannak ő hozzá, el is szólja magát:

6,18: Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vigasztalásunk legyen minékünk, mint a kik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet.

Pál technikájára, ami a megfélemlítés, folyamatosan találunk bizonyítékokat. Jézus a szeretetével nyerte meg a követőit, egyetlen tanítványáról sem olvastunk, hogy megfélemlítette volna, hogy mellette maradjon. Pál ezt nem értette meg, valószínűleg korábbi életének felfogásából nem bírt kiszakadni, amelyben az Isten félelme volt az uralkodó filozófia. Csakhogy nem a régi vallásának az Istenétől félt, hanem az ő új vallásának az Istenét tette mások számára félelmetessé.

7,26: Mert ilyen főpap illet vala minket, szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott, és a ki az egeknél magasságosabb lőn.

Szeretne egy jelentéktelen papot alapul venni, aki Melkisédek, Sálem királya és Ábrahámnak áldást adott tizedekben. Egész végig a fejezeten azt szeretné igazolni, hogy mennyivel különb pap lenne Jézus, mint Melkisédek, akit a törvény rendelt pappá, Jézust azonban az enyészhetetlen élet ereje. Az evangéliumokból láthatjuk, hogy egész életében Jézus nem törekedett papságra, Jézus az igazság beszédét hirdette. Arra sincs jel, hogy szerette volna, ha halála után őt papként tisztelnék. Pál mégis kitalálja ezt a funkciót, hogy egyházában a megfelelő hierarchiát biztos alapokon láthassa. Fel is magasztalja az egek fölé, hogy minden neki legyen alárendelve, mert így minden hatalom indokoltan az ő hatalmának képviselőinek a kezében összpontosítható.

A zsidó levél szerzője érvelésében úgy tünteti fle, mintha a zsidókat elhagyta volna az Isten amikor megrontották a szövetséget vele:

8,9: Nem azon szövetség szerint, a melyet kötöttem az ő atyáikkal ama napon, mikor kézen fogtam őket, hogy kivezessem Égyiptomból, mert ők nem maradtak meg abban az én szövetségemben, azért én sem gondoltam velök, mondja az Úr.

Jeremiás 31,31-32: Eljön az az idő - így szól az Úr -, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.

Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről. De ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk - így szól az Úr.

8,10: Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjökbe, és az ő szívökbe írom azokat, és leszek nekik Istenök és ők lesznek nekem népem.

Mit ír az Úr a szívükbe és elméjükbe? A törvényt. Azaz nem mást, mint a szívből megvalósított engedelmességet. Jézus szerint azonban a szeretetet írja Isten a szívükbe, új szövetség, új parancsolat:

János 15,12: Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, a miképpen én szerettelek titeket

Az egyház pedig a választott papságával ennek a szövetségnek a földi letéteményese lesz örök időkre, mert Jézus főpapsága is örök:

7,23-24: És amazok jóllehet többen lettek papokká, mert a halál miatt meg nem maradhattak:

De ennek, minthogy örökké megmarad, változhatatlan a papsága

A papok főpapja pedig a mennyei Felség királyi székének jobbján fog ülni, ahonnan már nem ideiglenes kormányzása lesz, mint az emberi törvények által kijelölt főpapnak. Nem halandó, akinek halála után másikat kellett kijelölni, hanem örökkévaló főpap. A hívők engedelmessége pedig a szívükbe lesz írva, örökkévaló félelmük által fogja kormányozni népét Pál papi rendje.

9,13-14: Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára:

Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.

Pál minden módon azt szeretné beállítani, hogy Jézus halála nem a zsidó hatalom gonoszságának az eredménye, példaképp egyébként a többi világi hatalom számára is a későbbiekben, hanem önkéntes áldozat a világ bűneiért. Tévedése visszavezethető a Mózesi szertartásokra is, ahol alapvetően az volt a szemlélet, hogy:

9,22: És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat

Képtelen felfogni a bűnbocsánat jelentőségét, nem tud Pál egyszerűen megbocsátani, neki mindenképp a megbocsátáshoz véráldozat szükséges. Jézus nem erről beszélt. Kijelentette, hogy megbocsássatok, nektek is megbocsáttatik. Nála nem volt szükséges egy marhát leölni, hogy a megbocsátás megtörténjen. Pál azonban nem kis dolgot használ fel, magát Jézust. Krisztus halála nála egy véráldozat, ami a világ bűneinek az engeszteléséért ontatott ki. Nem kiskaliberű módosítása a zsidó felelősségnek. Semmi köze nincs Jézus halálához a zsidó papok gonoszságának, hanem egy szimpla áldozati bárány leölését végezték el a világ megmentéséért. Ezek a papok végezték el a legnagyobb jócselekedetet. Ezzel szemben egy tulkot nem kínoznak meg a leölése előtt, de Jézussal megtették. Nem templomba vitték áldozati oltárra, hogy istennek kedves illatul felajánlják, hanem egyenest a Golgotára, ahol nagyon csúnyán keresztre feszítették. Isten soha nem várta el, hogy az áldozati állatokat megkínozzák feláldozásuk előtt. Saját fiánál elvárta volna?

Mellékesen a Mózes által megjelölt véráldozatok hivatottak lecserélni a zsidók körül élő népeknél szokásos emberáldozatokat. Hogyha ezt a haladó szellemet tekinteném előbbre lépésnek, akkor Krisztus idejére nem emberáldozattá fajulna vissza az engesztelési eljárás, hanem még az állati áldozatok szükségességét is eltörölték volna.

A következő igehelyen egy fontos mellészólása van Pálnak:

10,18: A hol pedig bűnök bocsánata vagyon, ott nincs többé bűnért való áldozat.

Ezen a ponton is kiderül, hogy a Jézus küldetését nem fogta fel, amely lényege pont a megtérés és a bűnök bocsánata volt. Ha pedig Jézus megbocsátást hirdetett, akkor Pál miért hirdet bűnért való áldozatot? Különösen akkor, ha tudja, hogy ahol bűnök bocsánata van, ott nincs többé engesztelő áldozat a bűnökért!

Van további probléma Pál filozófiájában. Kijelentette, hogy Krisztus vére minden bűnért kiontatott, minden bűnt eltörölt. Ugyanakkor a fejezet későbbi helyén kivételt alkalmaz:

10,26-27: Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat,

Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, a mely megemészti az ellenszegülőket.

Vagyis nem törölt el minden bűnt Jézus vére, vannak kivételek, a bűnök felét, vagy inkább kilencven százalékát törölte el. Kérdés, hogy mit tekintünk az igazság megismerésére való eljutásnak. Hiábavalóvá teszi a saját maga által kitalált tökéletes véráldozatot, a saját maga által kitalált kivétellel. Kezdi Pál tehát a fenyegetést. Nem érdekli, hogy ellentétbe kerül a megváltási teóriájával, aki vétkezik, kegyelem és megbocsátás nélkül, halálosan megfenyegeti, inkább a halálnál is súlyosabban:

10,28-29: A ki megveti a Mózes törvényét, két vagy három tanúbizonyságra irgalom nélkül meghal,

Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, a ki az Isten Fiát megtapodja, és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Lelkét bántalmazza?

Talált további kivételeket, amelyre nem vonatkozik Jézus vérének kiontása. Még sem veszi el a Jézus kereszthalála a világ bűneit?

Tehát hitetés és könyörtelen fenyegetés Pál politikája:

10,30-31: Mert ismerjük azt, aki így szólt: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. És ismét: Az Úr megítéli az ő népét.

Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni.

Miért ez a könyörtelen hang? Hogy higgyenek:

10,38: Az igaz pedig hitből él. És a ki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem.

Évszázadokra elveti a vakhit magvait Pál, a veszedelem Fia nem okoz talán ekkora katasztrófát a történelemben, mint Pál egyház teológiai fejtegetései.

11,1): A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés

A hit ilyetén megfogalmazása teljesen pontatlan meghatározást takar. A reménylett dolgoknak nincs valósága, némely reménylett dolog valóra fog válni a későbbiekben, némely pedig nem. Ezzel a megfogalmazással azonban egy kalap alá vette a valóra váltható és a nem megvalósítható reménységeket, csak az által valóságot tulajdonítani neki, mivel hiszik. No ez nem így működik. A nem megvalósítható reménységben is lehet hinni, de a hit által mégsem válik valóra. Sok csonka megpróbált lábra állni mankó nélkül, hit által reménykedett benne, mégsem sikerült. Kihagyják a dologból, hogy Jézusnál ez azért sikerült, mert Isten vele volt, aki gyógyított.

A nem látott dolgokról való meggyőződés hasonlóan téves meghatározás, sok nem látott dologról meg lehet győződve az ember, mégsem létezik. Hogyan győződik meg az ember a nem látott dolgokról Pálnál? Hit által. Elhiszi, hogy létezik, és akkor úgy van. Ez a félrevezethetőség alapvető feltételének a biztosítását jelenti. Valójában hogyan lehetne meggyőződni egy nem látott dologról? Tapasztalás által, mindaddig, amíg nem tapasztalja meg az ember, a nem látott dolog csak hit. Valójában a nem látott dolgokat figyelembe venni meggyőződés nélkül az lehet hit. Ha már valaki megtapasztalt valamit, meggyőződött az igazságáról, a létezéséről, akkor az már nem a hit kategóriájába sorolandó, hanem az már ismeret, tudás.

A hit lényegében egy bizalom abban, hogy a másik ember a tapasztalatát változatlan módon, őszintén, becsapási szándék nélkül meséli el, ilyenkor az ember hisz abban, hogy amit neki mond, az igaz. Ennél furmányosabban kezelni a hitet, felesleges és félrevezető. Pál azonban megkísérli.

Pál megkísérel zsidó történelmi példákkal vázolni, mi a hit. Az esetek valóban példái a hitnek, csakhogy olyan példákkal áll elő, amelyekben kivétel nélkül Isten személyes megjelenése mindenkinél megerősítette, hogy szándékai nem koholmányból, más papok félrevezető akaratát tükrözve származnak.

Közbeszúrja félvállról a példázatok felsorolása közepén, hogy mit jelent Istennek a hit:

11,6: Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, a kik őt keresik.

Máris félreértésekkel halmozza el a mondatot. Egyik dolog az, hogy kétségbe vonja, hogy bárki tetsszen Istennek, aki nem hisz benne. Beállítja azt is, hogy aki viszont hisz benne, az tetszik neki. Hát egyik sem igaz, mert akár hívő, akár hitetlen, de ha nem cselekszik valaki szeretet szerint, máris meg lehet kérdőjelezni, hogy Istennek tetszik-e. Hogy az ő létében hinni kell, az a következő tévedés. Istenben nem hinni kell, hanem őt megismerni kell, ami feltételez egy közvetlen kapcsolatot vele. A hit Isten létében valójában addig tart, amíg az ember megtapasztalja az első megnyilatkozását közvetlenül. Onnantól kezdve már nem "hiszi" az Isten létét, hanem tudja, hogy létezik, mint ahogy tudja bármely teremtett dologról, hogy létezik, ha megtapasztalta. Nem pedig hiszi, hogy léteznek, mondjuk állatok a földön. Pál megelégszik az Isten létében való hittel, itt megáll a tudománya, innentől kezdve a hívő számíthat Istentől való jutalmára.

A reménylett dolgok valósága ellen szól saját példázata is, amikor ezt mondja:

11,13: Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat.

Ezeknek sem váltak valóra a reményeik, hogy meri Pálnak akkor hitnek nevezni?

12,6-8: Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad.

Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, a kit meg nem fenyít az apa?

Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok vagytok és nem fiak.

A legfontosabb dolog a földön, hogy a legtöbb szenvedést nem az Isten dorgálása okozza, hanem mi egymásnak teremtünk szenvedést és kínt a világban. Hogy meri Pál a mi balgaságaink helyére Isten fenyítékét állítani?

Pál a fiúságot a dorgáláson keresztül, a szenvedés általi engedelmességben jelöli meg, és semmi köze Jézus tanításához, ami az igazság és isten országának a keresését, a szeretetben élést, és az erőszakmentességet (szelídség!) határozza meg alapelvként. Történelmi példák bizonyítják, hogy a fenyítésen és dorgáláson keresztül vált rengeteg gyerek korccsá mire felnő, és ezen a módszeren keresztül vált kizsákmányolható, elnyomható alapanyaggá a társadalom fejedelmei és királyai számára. Pál e fejezete megalapozza, hogy a hívő családok fenyítésen és büntetéseken keresztül neveljék a gyerekeiket, ami meg is történik mind a mai napig, azért, hogy engedelmességre kényszerítsék mindnyájukat. Jutalom? Elmaradhatatlan a jutalom Pálnál:

11,11: Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, a kik általa gyakoroltatnak.

Így aztán a levelei nyomán elcsüggedő hallgatóságot Pál vigasztalni próbálja, mivel semmi konkréttal nem tud vigasztalni, hitetni kezdi őket:

12,22-23: Hanem járultatok Sión hegyéhez, és az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok ezreihez,

Az elsőszülöttek seregéhez és egyházához, a kik be vannak írva a mennyekben, és mindenek bírájához, Istenhez, és a tökéletes igazak lelkeihez.

Ne számítsanak szegény szenvedői e földön békességre és nyugalomra, hanem majd a mennyei Jeruzsálemben. Befejezi a fejezetet azzal a szellemi töltéssel, amellyel már megtérése előtt rendelkezett és Krisztus egyházát is üldözte:

12,28: Annak okáért mozdíthatatlan országot nyervén, legyünk háládatosak, melynél fogva szolgáljunk az Istennek tetsző módon kegyességgel és félelemmel.

Vagyis Istentől félni kell, nem pedig szeretni őt.

12,29: Mert a mi Istenünk megemésztő tűz