Pál levele a Rómabeliekhez 9-16

9 10 11 12 13 14 15 16

A kilencedik fejezet néhány származástani fejtegetéssel indul, amelyeknek jelenleg már nincs érdemleges jelentőségük, hiszen ezek jelentősége csak az Izraellel kötött szövetség ideje alatt volt nagy. A végén tovább fejtegeti a misztifikált hitének a tanítását, azaz az igazság elnyerését hit által anélkül, hogy az igazságot követnék:

9,30: Mit mondunk hát? Azt, hogy a pogányok, a kik az igazságot nem követték, az igazságot elnyerték, még pedig a hitből való igazságot.

Eszébe sem jut, hogy Jézus, amikor az Ő benne való hitről beszél, akkor a tanításainak a megtartásáról beszél. Aki hisz Ő benne az megcselekszi azokat, amiket ő mondott:

Máté 7, 24: Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát

Újabb példája annak, amelyben Pál semmibe veszi az igazság követését, nyíltan ki is jelenti, hogy az igazság követése felesleges, hiszen mindenki elnyeri, aki hit által magát igazzá teszi.

A tizedik fejezetben megint találunk Jézus tanításával egyenesen ellentétes kijelentéseket:

10,9: Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol.

Jézus ezzel szemben világosan kifejti, hogy a nem tarttatik meg az, hogy valaki csak hisz:

Máté 7,19: Minden fa, a mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik, és tűzre vettetik.

Máté 7, 21: Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát

Ezt Pál feleslegessé téve kijelenti:

10,13: Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.

Hova lett a mennyei Atya akarata? Hogy ennyire ellene mondd Jézusnak, nyilvánvalóvá teszi, hogy Pál nem ismerte Jézus tanításait, illetve csak nagyon keveset ismerhetett meg belőle. Ezt túlmenően azt is meg kell látnunk, hogy tanításainak alapjai nem Jézus tanításainak a megértése volt, hanem saját elméjének szüleményei. Vagy vette valahonnan, de nem Istentől.

A tizenegyedik fejezetben kettéválasztja Pál az emberiséget. Vannak a zsidók, meg a pogányok. A zsidókat a természet szerinti olajfához hasonlítja, a pogányokat pedig a vadolajfához.Ezzel megalázza a pogányokat a zsidókkal szemben, megtűrtnek és csak kegyelemből elviselt faágaknak tekinti őket, akik jó lesz, ha vigyáznak, ha netán természetesnek hinnék magukat, még kivágattathatnak:

11,21: Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd néked sem kedvez

Pál nem tud szabadulni a zsidó származásától és a pogányok megvetésétől. Hiszi, hogy a zsidók egy feljebbvaló fajt jelentenek, és Isten pogányokhoz fordulása nem más, mint Izrael megbüntetése. Jézus azonban nem származás alapján dönt, sőt megfeddi Pál nemzetiségét gonoszságuk és hitetlenségük miatt:

Máté 8,11-12: De mondom néktek, hogy sokan eljőnek napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában.

Ez ország fiai pedig kivettetnek a külső sötétségre; holott lészen sírás és fogaknak csikorgatása

Megpróbálja az evangéliumi jóságot megfogalmazni a tizenkettedik fejezetben, osztogatja a jó tanácsokat, mindezt miért?

12,20: Azért, ha éhezik a te ellenséged, adj ennie; ha szomjúhozik, adj innia; mert ha ezt míveled, eleven szenet gyűjtesz az ő fejére

A leggonoszabb számítás okáért. Ne szeretetből cselekedj az ellenségeddel jót, hanem mert így fogja utolérni a könyörtelen pusztulás.

A történelem legvéresebb hatalmai is a tizenharmadik részt használták fel önmaguk isteni igazolására. Pál a földi kormányok és birodalmak vezetőiről egyértelműen kijelenti, hogy az Istentől vannak:

13,1-2: Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és a mely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek.

Azért, a ki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene; a kik pedig ellene támadnak, önmagoknak ítéletet szereznek

Két dolgot kell itt megemlíteni, egyik az, hogy ezeket a hatalmasságokat az emberek hozzák létre komoly fáradozásokat ölnek abba, hogy ezek a hatalmasságok erővel bírják az uralmat a népeik felett. Nem vesz példát saját történelmének tanulságaiból, ahol sok királyt választott magának úgy Izrael, hogy semmibe vette Isten akaratát.

Második dolog pedig az, hogy naivan azt hiszi, hogy ezek a hatalmasságok a gonosz cselekedetek rettegtetésére vannak, amikor a gonosz cselekedeteket hajtják végre, pedig mind máig az elnyomás és kizsákmányolás kegyetlen eszközeiként funkcionált minden hatalmasság. Nem Istentől vannak, hanem az emberek sötétségétől. Régen erőszakkal, ma hazugsággal ragadják magukhoz a hatalmat.

Pál azonban szentesíti e gonosztól való hatalmaknak való engedelmességet, és a nekik szóló adófizetést, ezzel hosszú időre sötétbe borította a történelmünket.

Jézus példamutatásával ott állítható konkrétan szembe Pál nézete, hogy Jézus az Istent szolgáló Péterrel a kardot vissza dugatja a hüvelyébe, megállítja abbeli jogosságában, hogy a gonoszok rettegtetésére felhasználja, Pál ezzel szemben az Isten szolgájának minősített felsőbb hatalmasságnak szentesítést ad a kard használatára, azt üzeni, hogy nem ok nélkül viseli a fegyvert, mert az Isten szolgája a gonosz rettegtetésére. Olyan Istennek azonban nem lehet a szolgája a felsőbb hatalmasság a gonosz rettegtetésére, aki tanításba adja, hogy a gonosztevővel szemben nem rettegtetőként, hanem mint egy tékozló fiúval bánik.

A tizennegyedik fejezetben erőtlen ítélkezésekbe bonyolódik, a lényeges témák helyett az evés, ívás, ünneplés megítélésében bizonytalanságot ültet el. Ez pontosan elegendő ahhoz, hogy bárki az ilyen apró dolgokban kellő képmutatással kezdje fogadni azokat, akiket saját megítélése szerint egyébként szívből megítél, végén pontot tesz az egészre:

14,21: Jó nem enni húst, és nem inni bort, sem semmit nem tenni, a miben a te atyádfia megütközik vagy megbotránkozik, vagy erőtelen.

Nem akarja elfogadtatni a másikat eltérő nézeteivel és viselkedésével, fölvéteti azonban azt a bizonyos képmutató alkalmazkodást, ami máig is jellemzi a biblikus keresztényi gyülekezetek viselkedését: ne viselkedjünk úgy, amiben a gyülekezeti társunk megütközne vagy megbotránkozna. A tizennegyedik fejezet tehát a képmutatás tanítása.

A tizenötödik fejezetben megkezdi a búcsúzkodást, még utoljára megerősíti saját magát a hívek előtt, mint Krisztus igaz szolgája, felmagasztalja magát, hiszen minden, amit cselekedett Krisztusban azt jelek és csodák kísérték, Isten Lelke erejével cselekedte. Erre a viselkedésre Jézus azt mondta:

János 5,31: Ha én teszek bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem nem igaz

A tizenhatodik fejezet szinte végig köszöntések, búcsúzkodás. Befejezésképp elülteti a magot minden hívőben, hogyha valamilyen gyanús okból megkérdőjelezné valaki a Pál tudományát, számítson a számkivetésre, semmilyen ellenvetést nem fog megtűrni:

16,17: Kérlek pedig titeket atyámfiai, vigyázzatok azokra, a kik szakadásokat és botránkozásokat okoznak a tudomány körül, melyet tanultatok; és azoktól hajoljatok el

Pedig éppen Pál tudománya az, ami megkérdőjelezhető, és a történelem a bizonyság, hogy a legtöbb egyházszakadás pont ennek az igehelynek az alkalmazása miatt következett be, szó sem lehet megegyezésről, egyszerűen szakítás.