Pál levele Titushoz

1 2 3

Az első fejezet Pál szokásos kijelentéseivel kezdődik, önmagáról kinyilatkoztatja az Istentől való küldöttséget, Krisztusnak való apostolságot. Önmagát a legfontosabb, és leghitelesebb személyiségnek kiáltja ki, az igazmondó Isten kijelentése szerint.

Kiépíti a presbiteri láncot, megbízza Titust jelölje ki városonként a megbízható embereket püspököknek.

1,7: Mert szükséges, hogy a püspök feddhetetlen legyen, mint Isten sáfára; nem akaratos, nem haragos, nem részeges, nem verekedő, nem rút nyerészkedő

Az egyház terjeszkedésénél fontosnak ítéli a megbízhatóságot, ezért a püspököket és presbitereket szigorú mértékletességre fogja, és békés családi élet felmutatásával járjanak legelöl. Tudja, hogy tanítását az engedetlen, hiábavaló és csaló magatartással rendelkező vezetőkkel nem tudja majd sikerre vinni.

A fejezet vége példa az olyan általánosításra, amellyel Pál nem csak az Istent nem ismerő és Pál tanításait elutasító emberekre vonatkoztatható, hanem felhasználható a valóban Istent ismerő emberekre, akik nem engednek Pál félrevezető tanításainak, ezért utálatosak a cselekedeteik, minden jó cselekedetre méltatlanok. Vagyis azokat a gyülekezeti csoportokat is kitagadhatja ezen keresztül, amelyek Jézus közvetlen tanítványainak a gyümölcseiként jöttek létre, és nem Pál tanításait akarták érvényesíteni, hanem Jézusét. Hova lettek vajon Jézus tanítványainak a gyülekezetei? Miért nem maradtak fenn tanításaik, elképzeléseik, életmódjuk leírásai? Eltűntek a történelem süllyesztőiben? Vagy éppen Pál filozófiája tette lehetővé, hogy minden hatalom kiüldözze őket a világból, és oroszlánok elé vettessék őket?

A második fejezetben láthatjuk, hogy Pál példaképe a csendes, mindenben mértékletes család, aki Pál tanításait, azaz az egészséges tudományt hit által elfogadja. A szolgáknak, természetesen engedelmességet parancsol, hiszen az emberek között kiépített hierarchiának isteni eredetet tulajdonít.

2,9: A szolgákat intsed, hogy az ő uraiknak engedelmeskedjenek, mindenben kedvüket keressék, ne ellenkezzenek

Pál által hirdetett szent élet pedig nem az igazság ismerete szerint való élet, hanem a világi kívánságok megtagadásával elért mértékletes élet lenne:

2,12: A mely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon.

Pál nem a szeretetet hirdeti, hanem a test mértékletességét. A szeretet csak hivatkozás nála arra, hogy az egyszerű lelkeket megnyerje, éppen úgy, ahogy zsidónak zsidóvá lesz, körülmetéletlennek pedig körülmetéletlenné lesz, a békeszeretőknek békeszerető lesz, hogy mindeneket megnyerjen. A levelek alapján láthatjuk, hogy őt valójában a szeretet nem érdekli. Fő témakörei a megfélemlítés, a test megvetése, a hitetés. A megfélemlítésből jön az engedelmesség, a test megvetéséből jön a mértékletesség, a hitetéséből jön a megigazultság erénye, amelyeket minden más erénynél legfontosabbaknak tart. Ezeket az erényeket örök élettel jutalmazza, ezeknek az erényeknek elutasítóit pedig örök kárhozatra ítéli.

A harmadik fejezet tehát az engedelmességről szól:

3,1: Emlékeztessed őket, hogy a fejedelemségeknek és hatalmasságoknak engedelmeskedjenek, hódoljanak, minden jó cselekedetre készek legyenek.

A jó cselekedet pedig az, amit a hatalmasság csak megkíván, azt végrehajtják. Hiszen a hatalmasság akarata az Isten akarata. Korábban kifejtette, hogy nincs hatalmasság, hanem csak Istentől. Milyen súlyos tévedés. Már az Ószövetségben példát láttunk arra, hogy mennyire megvetette Isten uralkodását Izrael akkor, amikor az megkívánta, hogy éppen úgy saját, emberi királyuk legyen, mint a körülötte való népeknél szokás.

1 Sámuel 8,6-7: Azonban Sámuelnek nem tetszék a beszéd, hogy azt mondák: Adj nékünk királyt, a ki ítéljen felettünk. És könyörge Sámuel az Úrhoz.

És monda az Úr Sámuelnek: Fogadd meg a nép szavát mindenben, a mit mondanak néked, mert nem téged utáltak meg, hanem engem utáltak meg, hogy ne uralkodjam felettük.

Itt nyilatkoztatja ki egyértelműen az Isten, hogy akik felett király uralkodik, az Isten uralkodását veti meg. Tehát a hatalmasság nem Istentől van, hanem emberektől. Sámuel könyvének nyolcadik fejezete még részletezi is a király gonoszságait, amit mind el fog követni a nép ellen, de Izrael mégis királyt választ.

Pál sajnos azt éri el, hogy minden önkényuralom népelnyomó és kizsákmányoló hatalmát Isteni erényként kell a kereszténységnek kötelezően feltüntetni.

Ebben a fejezetben fogalmazza meg az eretnek meghatározást, aki romlott, vétkezik, hiszen az isten kegyelméből való megigazulást elutasítja.

3,8-10: Igaz ez a beszéd, és akarom, hogy ezeket erősítsed, hogy igyekezzenek jó cselekedetekkel elöljárni azok, a kik Istenben hívőkké lettek. Ezek jók és hasznosak ez embereknek;

A balgatag vitatkozásokat azonban és a nemzetségekről való tudakozásokat, és a civakodást és a törvény felől való harcokat kerüld; mert haszontalanok és hiábavalók.

Az eretnek embert egy vagy két intés után kerüld;

Meghatározza a teendőket is ezekkel: kerülni kell őket, és nem balgatag vitatkozásokba merülni velük. Pál beszédei jók és hasznosak az embereknek, egyéb tanítások pedig eretnekségek.