Máté 5,20: Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába.

A történelem során rengeteg kritika érte már a Bibliát, kétségbe vonták tudományosságát, történetiségét, eredetiségét, hitelességét, sőt a segítségével kiépített teológiai és ideológiai elképzeléseket is megpróbálták megkérdőjelezni. Én egész más oldalról szeretném megvizsgálni a Biblia tanításait, történetesen bizonyítani szeretném, hogy Pál apostol levelei nem követik Jézus tanításait, sőt érvénytelenítik azt, és szinte teljesen feleslegessé teszi mindenki számára, akik Pál tanításait Isten ihletett tanításaként fogadják el.

Isten Lelke számtalanszor próbált ébredést támasztani a gyülekezeteinkben. Jöttek a friss megtértek, megszaporodott a gyülekezet, de mivel az elöljárók téves irásmagyarázatai miatt képtelenek voltak valóban az Ő vezetésére támaszkodni, kénytelenek voltak elfogadni azokat az írásokat, amik már évszázadok óta visszafogják a Lélek működését a történelemben. És a lélek ébredése az éppen aktuális egyház megítélése után, a tőle való elszakadást követően, egy új egyház vagy gyülekezet megalapítását eredményezte. De mivel nem értették meg, hogy az egyház hibáinak gyökerei a Pál leveleinek az alkalmazásán alapszanak, ők is a leveleket hit által alapul véve gyülekezeti látásuk megalkotásánál csak egy újabb biblikus szervezett egyházzá váltak. Jézus evangéliuma továbbra is háttérbe szorult, és csak hivatkozási alappá változott. Pál levelei annyira agyafúrtak, Jézus tanításai annyira hiányosak, hogy az egyszeri megtért hívőt igen könnyen a biblikusság rabláncával kötözhették le a Biblia írástudói.

A Look magazin 1971. februári száma olvasóit fényképekkel teletűzdelve tájékoztatta a virággyermekek megtéréséről, a 60-as évek ellenkultúráját képviselő társadalmi mozgalmak színeváltozásával a keresztény eszmék egy új térhódításával lepte meg. A Look, Time és a Newsweek magazinok tájékoztattak az óceán partján várakozó emberek bemerítkezéséről, több egyetem professzora a jelenséget az amerikai történelem egy legjelentősebb eseményének tüntette fel.

Ezeket a megtérteket használják fel a keresztény írástudók arra, hogy a téves keresztény eszméket általuk hirdettetve újra igazoltnak láttassák. A megtérés még nem azt jelenti, hogy az evangélium hirdetését szolgálják, hanem azt, hogy a keresztény eszmék szolgálatára megnyerték őket, miközben azok Jézus követésében hiszik magukat. A keresztény fogalmazványok a hippiknél az élvezeteket ítélik meg, a narkót, a közösségi életet és a szabad szerelmet. Az élvezetekből való térítés kifejezetten keresztény elmélet (Pál alapján támadt fel az érzéki test megvetésének kötelező és szent gondolata), és nem evangéliumi, ahol a hamisságokból és gonoszságokból térítenének. Miért nem tesz bizonyságot egy keresztény írástudó egy kizsákmányoló mamut cég vezetőjének a megtéréséről, aki eladja a vagyonát, amit a dolgozóinak béréből halmozott fel, a munkásai fizetését a törvényes szabályok által jogosnak érezve de mégis megrövidítve szerzett és szétosztja a szegények között? Mert a keresztény írástudónak a hitetés, a hitre térítés a célja, nem pedig a hamisságok és gonoszságok leleplezése. A hitetés pedig a jól bevált Páli módszerekkel történik, tudniillik az élvezetek kárhoztatásán keresztül, a mennyei királyság ígérgetésével és a pokol kárhozatának kilátásba helyezésével. Ez történik 2000 éve a keresztény egyházakban, és ma is, amikor a szeretetben és békességben élő hippiket, motorosokat az élvezeteik kárhoztatásán keresztül fogják meg.

Nem változtat a térítés jellegén az sem, hogy valaki nem a narkóból, hanem okkult vallásából vagy fegyveres erőszakosságából tér meg. Őt ugyanúgy ennek a szemléletnek az árnyákába állítják megtérése után, jóllehet nem a Biblia ismeretének alapján tér meg az egyszeri ember, hanem Jézus szeretetének megtapasztalásán keresztül. De majd megismeri a Bibliát, közben pedig az írástudóknak nagy lehetőségük van elméjének a megfogására az nélkül, hogy a megtévesztésének látszata is felmerüljön. És ez sajnos azért is igaz, mert a legnagyobb keresztény prédikátor sem képes, vagy nem is mer az evangélium lényege, tanítása és célja megértésével különbséget tenni a hagyományos Pál féle kereszténység téves útjával való összevetésével.

Minden ébredést a keresztény írástudók rontanak el. A fenti említett mozgalom növekedését nem az állította le, hogy elfogyott volna a hippi, gengszter vagy a motoros Amerikában, hanem az, hogy hiteltelenné vált, mert a megtértek életmódja, viselkedése és gondolkodása feletti befolyást a régóta tévedéseiben fel nem ismert Pál apostoli eszmék elfogadtatásával próbálták folytatni. Az akkor megtértek, most kétségekkel és lelki problémákkal gyötörve próbálják elkerülni a gyülekezeteket, csalódtak elöljáróikban, a keresztény eszmék mintái hamisan kezdtek csengeni a fülükben. Akik pedig nem maradoznak el a gyülekezetekből, azok végeredményben önmaguk erejéből képtelenek megítélni az elméjüket és lelküket megkötöző keresztény eszmék téves vagy igaz voltát, mert az időközben vállukra nehezedő családi és munkahelyi terhek sem időt, sem energiát nem hagynak azt írástudók tévedéseinek vagy manipulációinak felülvizsgálatára.

Ezeket azonban sem a média, sem a keresztény elöljárók és az írástudók nem verik már nagydobra, de visszatérni a kiindulópontra már azért sem lehetett, mert azt időközben maga a keresztény mozgalom vagy az amerikai üzleti kultúra felszámolta. Talán azok a megtértek érzik tvábbra is sikeresnek magukat, akiket rámenősségük és hírük akkora tekintélyre emelt, hogy elöljáró pozíciót nyerve maguk is a befolyásolás nagy üzemeltetőivé válhattak. A mai számos tag inkább a tömeghatás igazi terméke, mint az Istennel való kapcsolat tényleges megtalálásának az eredménye lenne.

A mai keresztény mozgalom tehát nem Isten erejére támaszkodik, hanem az időközben elmúlt és egyben elaludt ébredés emlékeiből él, abból próbálja önmagát fenntartani, azoknak az éveknek a dicsőségéből merítve próbál még tért nyerni, miközben értetlenül áll az ébredés megszűnése előtt, de nagy létszámú tagságával még megpróbál időt és további tagokat nyerni. Ez ma éppen úgy érvényes a magyarországi keresztény ébredésekre,mint az amerikaiakra, több szabadegyházas, szabadkeresztény gyülekezet egy korábbi magyar vagy külfödi ébredés alapjain született, de mára már csak annak emlékeiből, hagyományaiból, és mintáiból él.

A keresztény élet mintája az, ha a hívő megtagadja önmagát, ellenáll a kísértéseknek, és Isten hasznos eszközének bizonyul a missziós munkában. A keresztény önmegtagadás alávetettséget jelent a Bibliának, a test kívánságainak elfojtását, beleértve a saját énről, a régi, ó-természetű emberről való lemondást, a keresztény idejének és energiájának átadását a misszós célok szolgálatába, nem pedig azon hamis gondolatoknak, gonosz indulatoknak a megtagadását, amelyek szeretetlenségből és igazságtalanságból származóan jellemezték vagy jellemzik még sötét dolgainkat A kísértések szintén nem a kívánságok mások megsértése melletti teljesítésének csábító elutasítását, hanem a test kívánságainak bármilyen teljesítésére jelentkező lehetőségek elutasítását jelenti, függetlenül attól, hogy a kívánságok lemondása közben a hívő megmarad hazugságaiban, vagy újabbakat gyűjt a tetejére. Az írástudók nem segítenek ezeknek a különbségeknek a meglátásában, mert maguk sem látják a különbséget. Mindegyik pásztor tömegeket akar maga alá, hogy ez által bizonyítsa Istentől eredeztetett tekintélyét. Ezzel szemben Jézus egy akolról és egy pásztorról beszél, mimódon jelöli önmagát bárki egy gyülekezet pásztorává? Maga a missziós szolgálat sem a közösségi élet és Isten gyermekeinek szellemi életét biztosító és fejlesztő körülmények megteremtését vagy kialakítását jelenti, hanem annak a gyülekezeti szerkezetnek a felépítését és biztosítását, amely már évszázadok óta az elöljárók és igehirdetők emberi tekintélyének és dicsőségének kialakítását, szószékeken és templomokban (mára ezek arénákra változtak) való megteremtését biztosítja. A keresztény fogalmazványokból is látszik, mennyire keresik a pásztori hatalmat sokan a hívők tömegei felett, és saját gyülekezetekről álmodoznak. Jóllehet ezt a korábbi írástudók által megalapozott téves minta szüli meg, de mindenkinek fontosabb a hatalomból való részesedés, mint az igazság keresése. Amikor gyűjtést szerveznek, inkább adakoznak a harmadik világ szegényei számára, mint hogy a helybeli megszorultakat számba vegyék, csakhogy elkerüljék a személyes segítség erejének, a valódi szeretetnek a megszületését, hogy ezt felcseréljék a jóval elidegenedettebb, és csak a szervezeti tekintélyt növelő hivatalos segítségekkel.

A keresztény eszme első alapelve az a hit, hogy megtanuljon maximálisan bízni a hívő a Biblia tekintélyében, tévedhetelenségében. Apró életfeladatokban (lakóhely, munkahely választása) komoly leckét kap az ember, hogy a Biblia megítélésétől függetlenül döntsön, mégis mikor a Biblia helyett, sőt a Biblia kiigazítására Isten közvetlen tanításaira kellene hagyatkozni, ezt egyáltalán nem meri megtenni. Olyan erős már benne az írástudók hitetlen biblikusságra vonatkozó magyarázatai, hogy ennek gondolatát már eleve a Sátán sugalmazásának véli.

Igaz ezekre a keresztény mozgalmakon belül Jézus mondása a kereszténység igehirdetőire. prédikátoraira, hitetőire éppen úgy, mint anno a korabeli írástudókra:

Máté 23,15: Megkerülitek a tengert és a földet, hogy egy pogányt kereszténnyé (eredeti: zsidóvá) tegyetek, és miután azzá lett, a gyehenna fiává teszitek, hétszerte inkább magatoknál

Mert nem csak a megtérés számít, hiszen az csak út kezdete, hanem maga az út. Pál apostol tanulmányozásából pedig az igaz út eltűnik, mert az csak Jézus tanításaiból kerülne elő, nem Pál leveleiből, így megmarad a kezdeti állapot egyhelyben topogása.

Ha azonban érvénytelenítené bárki Pál leveleit, kihúzná a talajt a szervezett keresztény egyházak alól, azok másnapra becsukhatnák a kapuikat, és lehetőség nyílna valós közösségek alakulása felé, amelyben a vezető, a Mester, az Atya az Isten, a tagok pedig mindnyájan testvérek lennének.

Bármilyen keresztény gyülekezet alapvető erkölcsi mérőzsinórja a Biblia. Tanulmányomban azzal fogunk foglalkozni, hogy elfogadva a benne levő ellentmondásokat magyarázkodás nélkül, úgy ahogy vannak ellentmondásosan, mégis kijelentjük a Bibliai írások között vannak isteni tapasztalatokról szóló beszámolók, de a továbblépéshez más mérőzsinórt kell figyelembe vennünk, nem a Bibliát, hanem Isten Lelkének vezetését. A Biblia ilyen szempontból lehet egy ugródeszka, aminek megismerésén keresztül eljuthat valaki az isteni vezetéshez az alapvetően Isten ismerete nélküli állapotból. Ha mégis szüksége van valakinek kezdetben írott mérőzsinórra, vegye alapul csak az evangéliumokat, Pál leveleinek elképzelései nélkül, ezek szólnak ugyanis leghívebben Isten akaratáról.

Meg kell látnunk első sorban két dolgot. Egyik, hogy a bibliai hibás nézetekhez való ragaszkodás amelyeket eleve hit által és meggondolatlanul fogadtunk el, akadályozni fog bennünket az Istennel való kapcsolat kiteljesedéséhez, másik, a benne levő ellentmondások egyik vagy másik oldalához való ragaszkodás, a bibliai történetek és előírások sajátságos magyarázatai okozzák a kereszténység szakadárságát, felekezetekre tagolódását.

Ahhoz persze, hogy lássuk a Biblia által támasztott akadályokat és korlátozásokat az isteni kapcsolat megvalósításában, meg kell ismernünk, hogy mit mond a Biblia és meg kell ismernünk, mit akar Isten tőlünk. Ha ugyanis nem ismerjük Istent, nehéz lesz meglátnunk mi a tévedés a bibliai magyarázatokban. Isten akaratának megismeréséhez pedig a legközelebb álló tanításokat fogjuk figyelembe venni, amelyek nem másutt vannak, mint az evangéliumokban.

Alapvetően a fő ellentmondásos tanítással fogunk foglalkozni, ami lényegében az evangélium tanításai (Isten Országának evangéliuma) és a Páli levelek tanításai (Megváltás evangéliuma) között húzódnak. Különösebben nem szándékozom kezelni a fizikailag nyilvánvaló ellentmondásokat, azokat elfogadom úgy, ahogy le vannak írva, persze azzal a megjegyzéssel, hogy nem kell miattuk elutasítani a mögöttük lévő mélyebb értelmű szándékot. Például Máté 5,1 (Mikor pedig látta Jézus a sokaságot, felméne a hegyre) vagy Lukács 6,17 (És alámenvén ő velük, megálla a síkságon) esetében nem az a fontos, hogy Jézus hegyen vagy síkságon adta elő éppen a boldogmondásokat, hanem maga a tanítás. Kell tudnunk, hogy az evangélisták is emberek, és amikor előadnak egy történetet, amelynek szemtanúi voltak, kénytelenek a memóriájukra, megértésükre és fogalmazási képességeikre hagyatkozni, még akkor is, ha Isten Lelke ösztönzi őket. Ezt persze csak azok fogják igazán megérteni, akiket már betöltött a Szent Lélek és a velük kapcsolatos isteni tapasztalásokat hol így, hol úgy adják elő, sohasem egyformán, mindig úgy, ahogy éppen emlékeznek rá. Időnként pontatlanul. Például Máté lelki szegényekre (5,3) emlékezik, de Lukács csak szegényekre (6,20), akik megkapják a mennyek országát, pedig a kétféle megfogalmazás lényeges különbséget takar. Fontos tehát azt is megállapítanunk, hogy bár az evangéliumokban Jézus tanításairól és cselekedeteiről van szó, értelmezésükben nem szabad ott sem szó szerint venni a leírásokat.

A levelek elemzésénél kiindulópontom annak az alapvető irányvonalnak a meghatározása volt, amely az evangéliumok szellemiségétől leginkább eltért Pál tanításaiban.

Jézus üzenete:

Máté 4,17: Térjetek meg, mert elközelített Istennek országa.

Pál üzenete:

Róm 3,24-25: megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által.

Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt .

A következőkben megvizsgáljuk a különbséget a kétféle üzenet között.

Jézus egy helyen beszél saját véréről, az utolsó vacsorájuk alkalmából, amikor a bort osztja szét:

Máté 26,28: Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kionttatik bűnöknek bocsánatára

Szükséges tudnunk, hogy Mózes szerint az Úristennek szövetsége volt Izraellel, amely még Jézus életének idején érvényesnek tekintettek. A bűnök megítélése Mózes törvényein keresztül történt. Ha valaki megszegte a törvényt, a legkeményebb büntetéseknek nézhetett elébe, amelyeknek Mózes írta elő a végrehajtás mértékét és módját. Jézus életét áldozta azért az Új Szövetségért, azért az evangéliumért, amely által megszűnhetett volna a nép között a régi törvény általi megmérettetés, és amelynek terjedésével szembe ölték meg Őt a régi szövetség hívei. Meghirdette, hogy Isten nem a törvény megszegése vagy betartása szerint vizsgálja az ember cselekedeteit, hanem megmérettetésének mértéke maga az ember lesz, minden szenvedésével, fájdalmával, örömével és elégedettségével egyben. Jézus tanításából érthetővé vált, hogy olyanná vált Izrael, mint a körülötte levő pogányok, Isten nem tekinti őket kiválasztottabbaknak, vagy felmagasztaltabbaknak a többi népeknél. Jézus fellépése pillanatától Isten Új Szövetsége lépett érvénybe, amely nem Izraellel köttetett, hanem mindenkivel, aki Jézus tanításait befogadja. Jézus tehát életét és vérét adta azért, hogy mindannyiunk sorsa ne Mózes törvényeinek betartásától függjön, hanem választásunk szerint az Isten tanítása lehessen alapja életünknek.

Jézus kijelentette, hogy nem Mózes törvényei szerint fogja megítélni Isten az embereket, hanem saját cselekedeteik szerint. A mérőzsinór nem a Mózes által adatott törvény lenne, hanem maga az ember.

Máté 16,27: Mert az embernek Fia eljön az ő Atyjának dicsőségében, az ő angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint

Lényegében ezzel az is ki lett jelentve, hogy a továbbiakban nem Mózes törvényeinek megsértéséért lesz valaki felelősségre vonva, hanem embertársa életének a megsértéséért.

Visszatérve a megigazulásra, Pál teljesen feleslegessé teszi Jézus tanításait azáltal, hogy ingyen (cselekedetek nélkül) elérhetővé teszi a megigazulást. Sajnos ebben a nézetében benne van, hogy hit által bármilyen bűnös megtérés nélkül kegyelmet nyerhet, bármilyen hazug cselekedet megigazultnak tekinthető, csak el kell fogadni a Krisztus Jézusban való váltságot. Holott kegyelem valóban adható a bűnös büntetésének elengedésére, de attól még nem fog senki egy csapásra meg is változni, vagy egyenesen megigazulni, ahhoz be kell vállalni az életmódjában fontos változtatásokat, ami a megtérés lényege. A megigazulás feltétele pedig az igazság megismerése lenne, mert az igazság ismerete nélkül hogyan is cselekedhet valaki igazságot? A hit általi (és cselekvés nélküli) megigazulásról pedig sehol nincs szó Jézusnál. Jézus kifejezetten a cselekvésről beszél, az Isten akaratának megcselekvéséről, amelynek előfeltétele az Ő igazságainak és országának keresése és megismerése. Jézus, szemben Pál apostol nézetével, a cselekvést különösen fontosnak tartja, azt mondja: "aki megtartja az én beszédeimet, azt hasonlítom a bölcs emberhez".

Máté 7, 26: És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, a ki a fövényre építette házát.

Pál hit általi megigazulásról szóló tanítása érezhetően az egész történelemben feleslegessé tette Jézus tanításainak követését, elég volt elfogadni a váltságdíjat, elég volt meggyónni a bűneinket és mindenki fel lett mentve bűneinek terhe alól. A megtérés egy hitbeli csatlakozást jelentett egy biblikus látáshoz, egyházhoz vagy gyülekezethez, nem pedig az életünk alapvető megváltozását vagy rendezését. Ha hit által nem gyógyulnak meg a keresztények, miért gondolják, hogy hit által megbocsáttattak a bűneik? Isten bocsánata nélkül megbocsátanak maguknak? Mert Pál által kitalált kiengesztelő váltsághalál elmélet pont ezt eredményezi a keresztényeknél.

Alapvető egyházi tanítássá vált, a bűnbocsánatot mindenki megkaphatta saját hite által, Istentől kérni sem kellett, hiszen a megváltás el lett készítve már Jézus halálával, az embernek csak el kell fogadnia a kifizetés tényét. A megtérés feleslegessé vált, illetve átfogalmazódott a váltság hit általi elfogadásává vagy el nem fogadásává. A megtért ember nem az, aki elhagyja bűneit, hanem az, aki elfogadja Jézus váltsághalálát, a megtéretlen pedig az, aki nem fogadja el. Pál Jézus véréből misztériummal teljes vallást csinál, a vérrel kifizethető váltság lép a megtérés helyébe. A megtérés az evangéliumban mit jelent? Ha valaki vétkezett atyjafia ellen, akkor elrendezi vele a sértést. Ha elvett tőle valamit visszaadja, ha megsértette, bocsánatot kér. Ha félrevezetett valakit, felvilágosítja. Bármilyen rejtegetett vétket követett el valaki ellen, azt előtte felszínre hozza. Ha valaki bankot rabolt, megölt valakit, kifosztott valakit, bánja meg bűneit és kérje Isten bocsánatát. Helyrehozható esetben vallja be bűnét az áldozata előtt, bűnének helyrehozását, kijavítását ajánlva. Ezek a lépések vezethetnek egy új élet megalapozásához, egy megtért, megváltozott élet megvalósításához, amelyet az Isten megbocsátása tehet teljessé. Nem lehet eme valódi bűnök következményeit elkerülni, vagy semmissé tenni az által, hogy hit által megváltottnak állítjuk magunkat, valójában pedig Isten nem is adta bocsánatát.

Mivel ezek után egyáltalán nem mindegy, hogy Pál tanításai egyeznek-e Jézus tanításaival, vagy éppen korlátozni fogja azok megtartását, részletesen is elemezni fogom Pál leveleinek tartalmát, és az evangélium fényében fogjuk megvizsgálni azok igazságát.