Pál levele a Thessalonikabeliekhez 1.

1 2 3 4 5

Az első fejezet a gyülekezet dicsérgetésével és Pál önmagának magasztalásával indul, és hitetéssel fejeződik be. Visszatekintve a történelem távlatából, láthatjuk, hogy Pál megígérte a gyülekezetnek Jézus Krisztus eljövetelét még az ő életükben:

1,10: És várjátok az Ő Fiát az égből, a kit feltámasztott a halálból, a Jézust, a ki megszabadít minket amaz eljövendő haragtól.

Nem várnának persze, ha nem tette volna Pál az ígéretet. Most már láthatjuk, hogy ez az ígérgetés is csak azért hangozhatott el, hogy sakkban tartsa a gyülekezetet, féljenek egy bekövetkezendő haragtól és reménykedjenek Jézus eljövetelében, mert egyébként nem történt meg.

A második fejezetben próbálja hitegetni a gyülekezetet, hogy Pál nem akarja becsapni őket, higgyenek neki:

2,3: Mert a mi buzdításunk nem hitetésből van, sem nem tisztátalanságból, sem nem álnokságból.

Sőt:

2,10: Ti vagytok bizonyságok és az Isten, milyen szentül, igazán és feddhetetlenül éltünk előttetek, a kik hisztek.

Azokat pedig Isten ellenségeinek állítja be Pál, akik nem engedik őt prédikálni. Megfenyegeti őket, hogy Isten haragja fog lesújtani rájuk.

2,16: A kik megtiltják nékünk, hogy a pogányoknak ne prédikáljunk, hogy üdvözüljenek; hogy mindenkor betöltsék bűneiket; de végre utolérte őket az Isten haragja.

A második fejezet tehát Pál hitetésének taktikai kifejeződése, önmagát ártatlannak beállítva, az ellenszegülőkre pedig Isten haragját ígérve. Pedig nem egyértelmű, hogy aki Pálnak ellene áll, az Istennek állna ellene. Pál soha nem vizsgálta, hogy aki nem akarja elfogadni prédikációit, miért nem akarja? Soha nem vizsgálta felül, hogy amiket mondd az vajon tévedés-e? Vajon egyezik-e Isten akaratával? Vajon egybevág-e Jézus tanításával?

A harmadik fejezetben beállítja magát és társait Krisztus evangéliumának hirdetőjeként, de soha sehol nem hirdeti az evangéliumot, hanem Pál megváltás tanítását, a hitből való megigazulást és a test és a lélek ellenségeskedését. Megerősíti azt, hogy a hozzá csatlakozók ne számítsanak boldog életre, hanem csak szorongattatásra, hiszen arra rendeltettek. Kell is ez a filozófia az egyházi hatalom kizsákmányoló tevékenységének a biztosítékaként.

3,3: Hogy senki meg ne tántorodjék ama szorongattatások között; mert ti magatok tudjátok, hogy mi arra rendeltettünk.

Nem szorongattatásra rendeltettünk, hanem boldog és értelmes életre. Ha azonban valaki háborúságot szenved az igazságért, annak gyümölcse az elérkezett felszabaduláskor megterem.

A fejezet végét megint a kitalált Krisztusi eljövetel ígéretével fejezi be, ami persze egyetlen őt hallgató Thessalonikabeli életében sem következett be. Sőt a későbbiek életében sem.

A negyedik fejezetben kiderül mit ért Pál szentség alatt, azaz a paráznaságtól való megtartóztatást. Nem értette meg a szentség helyes fogalma a szeretetben és az igazságban való feddhetetlenség, nem pedig a test gerjedelmeinek a megfojtása. De számára is kellett egy szentség definíció, kézenfekvő volt a test elleni legnagyobb küzdelem legyőzésére alkalmazni a meghatározást, tudván, hogy a test gerjedelmeivel folytatott harccal a legtöbb heves vérmérsékletű követőjét le tudja valamivel foglalni, el tudja terelni a figyelmüket a környezetükben fellépő igazságtalanságokról, erőszakosságokról, kihasználásokról, be tudja fogni a szájukat azzal, hogy addig ne beszéljenek, amíg le nem győzték magukban a vágyat. Mert a test gerjedelmei tisztátalanságra vezetnek, amelyekért persze az Úr bosszút áll.

A tisztátalanság értelme valójában a sok félreértés, hamis hit, tévedés és hibás elképzelés működése életünkben. Ezért mondja Jézus éppen a mosdatlan kézzel evő tanítványok védelmében:

Máté 11,11: Nem az fertőzteti meg az embert, a mi a szájon bemegy, hanem a mi kijön a szájból, az fertőzteti meg az embert

Máté 12,37: Mert a te beszédedből ismertetel igaznak, és a te beszédedből ismertetel hamisnak.

Aztán az Úr eljövetelével vigasztalja a halottaikért bánkódó gyülekezeti tagokat.

Az ötödik fejezet is az Úr eljövetelével foglalkozik, megpróbálja határozatlan időre kihelyezni az eseményt, hogy a várakozás egy meghatározott idő eljövetelével ne szűnjön meg, és ne váljon haraggá, hogy ha meg sem történt. Tehát az Úr majd eljön. Csak várjanak türelmesen, éberen és józanon.

A fejezet további részében megerősíti a munkatársaiban való bizalmat a gyülekezet részéről, majd egységesítési utasításokat ad és elbúcsúzik.