A történeti Jézus kutatásának zavarai sokszor nagyon alapvető kérdések miatt léteznek.1. Az egyik ilyen alapkérdés az az, hogy hogyan lett egy könyvvé az Újszövetség, mikor, milyen környezetben születtek meg ezek a könyvek. Ha nem értjük meg az újszövetségi kort, az újszövetségi könyvek keletkezésének történetét, arra a következtetésre is juthatunk, hogy Pál és Jézus (máshol Pál és Jakab) mást tanítottak.

1. Hogy kerül ide „a történeti Jézus kutatás” kérdése? Tóth Kornél tanulmánya egyáltalán nem tartozik a „történeti Jézussal” foglalkozó kutatások körébe, Jézus személyének, illetve tanításának történetiségével egyáltalán nem foglalkozik, sőt, úgy tűnik teljesen érintetlen az erre irányuló kutatásoknak még a kérdésfeltevésétől is, nemhogy eredményeitől. Hogy mást ne említsek, számára a János evangélium textusait evidens módon hitelesek, az abban megfogalmazott tanítást triviális módon autentikusan jézusinak tekinti.

Ebből a félreértésből táplálkozik Tóth Kornél Frigyes: Jézus vagy Pál? - A biblikusság bírálata c. írása is. Alapvetően az Újszövetség 27 könyvének kanonikusságát és isteni ihletettségét bírálja meglehetősen érdekes szempont alapján:

„A történelem során rengeteg kritika érte már a Bibliát, kétségbe vonták tudományosságát, történetiségét, eredetiségét, hitelességét, sőt a segítségével kiépített teológiai és ideológiai elképzeléseket is megpróbálták megkérdőjelezni. Én egész más oldalról szeretném megvizsgálni a Biblia tanításait, történetesen bizonyítani szeretném, hogy Pál apostol levelei nem követik Jézus tanításait, sőt érvénytelenítik azt, és szinte teljesen feleslegessé teszi mindenki számára, akik Pál tanításait Isten ihletett tanításaként fogadják el..”

A tanulmány e szerint már a következő szempontokkal terhelt:

· prekoncepcióval közeledik a Szentíráshoz, azaz elméletét húzza rá az Igére, és nem azt nézi meg, ami abban írva van; 2.

· a 21. századból úgy próbálja meg „helyreállítani” a Biblia vélt hibáit, hogy félrerakja a korai egyház bizonyságtételét; 3.

· ellentétet kíván bizonyítani a Pál által tanítottak és Jézus által tanítottak között; 4.

· a kanonizáció folyamatát teljes mértékben elutasítja, új bibliai kánont próbál megalapozni. 5.

2. Abból, hogy valaki egy tanulmány elején közli, hogy az írással mit kíván bizonyítani, nem következik, hogy perkoncepciózus lenne. Nyilvánvaló, hogy amikor a dolgozathoz hozzákezd, már tudja, hogy mit akar írni, de ebből nem következik, hogy már akkor is rendelkezett volna valami előzetes koncepcióval, amikor a téma tanulmányozásához kezdett. Ugyan, honnan származna egy ilyen előzetes koncepció – különösen, ha a szerő (mint a bíráló írja alább, ld. a 9. megjegyzést) nem rendelkezik bevezetéstani ismeretekkel…?
3. Nos, ha létezik prekoncepció, akkor az az, hogy a korai egyház bizonyságtétele igaz.
Mivel ez a korai egyház a páli teológiára és szervezeti koncepcióra épült, naná, hogy kanonizálja Pált, naná, hogy bizonyságot tesz mellette. A korai egyház bizonyságtételének pozitív figyelembevétele az adott esetben logikai-módszertani circulus vitiosus.
4. Ez így igaz, minthogy ilyen ellentéteket talált. Használjuk talán kompromisszumként azt a kifejezést, hogy ilyen ellentéteket vélelmez. A bíráló azonban ezt a vélelmet eleve elutasítja, mint a tanulmányt „terhelő szempontot”. Mi a prekoncepció, ha nem ez?
5. Igen. És? Már miért ne utasíthatná el valaki a kanonizáció folyamatát? Például azért, mert elégedetlen annak textuális eredményével. Miért lenne ez rosszabb álláspont, mint annak előzetes feltevése, hogy a kanonizáció úgy volt jó, ahogy történ? Miért „terheli” ez a tanulmányt? És nem éppen az megint egyfajta prekoncepció, hogy a kanonizációt elfogadjuk és ahhoz tartjuk magunkat...?

Tóth Kornél Frigyes szerint a lelki ébredés legnagyobb akadálya, hogy „Pál levelei annyira agyafúrtak, Jézus tanításai annyira hiányosak, hogy az egyszeri megtért hívőt könnyen a biblikusság rabláncával kötözhették le a Biblia írástudói.” Ezek szerint a lelki ébredés, a Szentlélek munkájának legnagyobb ellensége a Biblia. Kicsit később így folytatja: „bibliai nézetekhez való ragaszkodás akadályozni fog bennünket az Istennel való kapcsolat kiteljesedéséhez”.

„Ahhoz persze, hogy lássuk a Biblia által támasztott akadályokat és korlátozásokat az isteni kapcsolat megvalósításában, meg kell ismernünk, hogy mit mond a Biblia és meg kell ismernünk, mit akar Isten tőlünk. Ha ugyanis nem ismerjük Istent, nehéz lesz meglátnunk mi a tévedés a bibliai magyarázatokban. Isten akaratának megismeréséhez pedig a legközelebb álló tanításokat fogjuk figyelembe venni, amelyek nem másutt vannak, mint az evangéliumokban.”

A szerző állítása szerint tehát

· az isteni kapcsolatban a Biblia támaszt akadályokat és korlátozásokat;

· ugyanakkor meg kell ismernünk, hogy mit mond Isten nekünk;

· ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor lehetetlen lesz elkülöníteni a téves magyarázatokat és tanításokat az igazaktól;

· és a legközelebbi ismereteket az evangéliumokból meríthetjük.

6. Ez az összefoglalás majdnem korrektnek tekinthető, de azért van benne némi csúsztatás. A szerző nem azt írja, hogy „meg kell ismernünk, hogy mit mond Isten nekünk”, hanem hogy „meg kell ismernünk, hogy mit mond a Biblia és meg kell ismernünk, mit akar Isten tőlünk”.
Azt véletlenül sem állítja tehát, hogy azt, hogy Isten mit akar tőlünk, kizárólag abból ismerhetnénk meg, amit a Biblia mond, sem azt, hogy amit a Biblia mond, az mind Isten akarata lenne. Ezeket pontosan megismerni egyebek mellett azért is tűnik indokoltnak, hogy egyértelműen meg lehessen őket egymástól különböztetni, amennyiben nem azonosak.

Tóth Kornél Frigyes szerint a hívő felette áll a Bibliának abban az értelemben, hogy külön kell tudnia választani abból mi az isteni és mi nem, mi lesz üdvös számára és mi nem. 7. Véleménye szerint a Biblia csak annyiban Isten szava, amennyiben ez nem ellenkezik az evangéliumokban megismerhető tanításokkal. Rögtön felmerül az első kérdés: Miért hitelesebbek az evangéliumok a többi újszövetségi iratnál? 8.

7. Nem. Nem a hívőről van szó, hanem az (Istenre hangolódó) emberről. A hívő, aki például a páli értelemben hisz, akinek hite hallásból van (és nem pl. látásból, mondjuk Isten látásából), nyilván nem állhat a Biblia felett, hiszen magát direkte a Biblia alá helyezi, amikor hittel elfogadja, hogy annak minden szava Istentől van, tehát eleve értelmetlenség lenne róla azt feltételezni, hogy ő rendelkeznék az isteni és nem isteni eredetű bibliai tartalmak megkülönböztetésének képességével, amelytől maga fosztja meg magát.

8. Ez a kérdés teljesen jogos, és a szerző erről valóban nem ad számot. Az ő számára ez evidencia, ha úgy tetszik, hitének evidenciája. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy ne lehetne vagy ne kellene ezt a kérdést megválaszolni. Ez a válasz a szerzőre vár, én csak lehetséges logikai alternatívákat említek:

a.) Az evangéliumok és az újszövetségi levelek is Jézust állítják középpontba: az ő tanítása, az ő gyógyításai, az ő kereszthalála szerepel az evangéliumokban és róla tesznek tanúságot a levelek. S ha például igaz, hogy ő valóban Isten Fia, akkor nyilván fontosabb, hogy mit mond ő maga (ami az evangéliumokban olvasható), mint az, hogy mit mondanak róla mások (ami a levelekben olvasható)!

b.) A szerzőnek privát, személyes élménye van Istenről, és ez azzal van összhangban, amit az evangéliumokban olvasott - és ellentétben áll azzal, amit a levelekben olvasott.

c.) Ha az ember általában, azaz különösebb személyes élmény nélkül is, mondjuk Istenhez való eredeti hasonlósága (képmási volta) miatt rendelkezik az isteni és nem isteni dolgok megkülönböztetésének képességével, akkor egyszerűen e megkülönböztető képességét alkalmazva juthat arra az eredményre, hogy ami az evangéliumokban van, az az Istentől való mivolt tekintetében hiteles, ami pedig a levelekben van az nem, következésképpen az előbbi hitelesebb, mint az utóbbi.

A szerző a legnagyobb ellentmondást és problémát Pál apostol tanításában látja. Ezt szeretné lehámozni az Újszövetségről, hogy megkaphassuk az általa igaznak ítélt tanítást.

„Alapvetően a fő ellentmondásos tanítással fogunk foglalkozni, ami lényegében az evangélium tanításai és a Páli levelek tanításai között húzódnak.”

Miután elvégezte az általa szükségesnek ítélt összehasonlítást, összefoglalásában a következő alternatívákat tárja elénk:

„Hit általi megigazulás az igazság megismerése helyett

Test és lélek ellenségeskedése a sötétség leleplezése helyett

Krisztus váltsághalála vagy Isten bűnbocsánata

A törvény betöltése vagy Jézus tanítása

Egyházi fejedelemségek vezetése vagy Isten Lelkének vezetése

Kárhozattól való félelem vagy az Isten szeretete”

Értelmezendő a tételmondatokat, a mondatok első felét a „hibás” páli teológia következményeként írja le, szembeállítva azzal, amit Jézus tanított (a második részei a mondatoknak).

Bevezetéstani ismeretek hiánya

A tanulmányt olvasva a legszembetűnőbb, hogy a szerző a legalapvetőbb bevezetéstani ismeretekkel sem rendelkezik, vagy szándékosan fordul szembe azokkal. 9. Az összegzése után „Egyéb” címszó alatt teljes mértékben a Biblia tekintélyét rontja le, itt azonban már nem tesz különbséget sem páli iratok sem evangéliumok között. 10.

Bevezetéstani hiányosságokról árulkodik az, hogy a Zsidókhoz írt levelet a páli levelek közé sorolja. Mivel magából a Bibliából nem bizonyítható ez, csak a későbbi hagyomány így is (!) nyilatkozik, miért fogadja el ezt a későbbi „rácímkézést”? 9. Pusztán azért, mert illeszkedik elsődleges prekoncepciójába? 11.

9. Ha a szerző nem rendelkezik bevezetéstani ismeretekkel, hogyan érdekelhetné őt a történeti Jézus kutatása, amelynek kérdésfeltevése eleve feltételezi a bevezetéstani ismereteket?

10. Az „Egyéb” címszó alatti rész láthatóan nem a tanulmány része, nem kapcsolódik közvetlenül a páli levelek analíziséhez. Valóban nem tesz különbséget az evangéliumok és a páli levelek (értéke) között, de ez az „Egyéb” címszó alatti rész nem is egy elemző tanulmány, hanem csak a szerző által talált további („egyéb”) problémák jegyzéke, felvetése. A magam részérőn nem gondolom, hogy e problémák felvetésének eleve tekintélyromboló szándéka lenne. Ha valaki a Biblia tekintélyét akarná rombolni, az sokkal súlyosabb problémákat hozna elő.
Egyébként pedig nem világos, hogy miért is kellene a „tekintélyromboló” felvetések közepette különbséget tenni a páli iratok és az evangéliumok (értéke) között? Azt korábban sem állította a szerző, hogy az evangéliumok teljesen tévedésmentesek lennének, csak azt, hogy azokban találhatók az Isten akaratához legközelebb álló tanítások.

11. Szó sincs róla. (Mint kiderült, prekoncepció itt csak a bíráló fejében létezik.) A Zsidóknak írt levelet a szerzővalószínűleg ugyanazért sorolja a páli íratok közé, amiért a korai egyház is oda sorolta: mert nincsenek bevezetéstani ismeretei, s mert a levél tanítása (koncepciója) illeszkedik a páli iratok tanításához (koncepciójához).

Szintén bevezetéstani hiányosságról beszél a Római levélről szóló rész kezdőmondata:

„Rögtön első leveléből érződik Pál későbbi beállítódása a pogányok felé.”

12. A szerző nem állítja, hogy a Rómaiakhoz írt levél az időben első levél lenne. Itt tehát egy felesleges tornamutatvány következik…

A Rómaiakhoz írt levél szerkesztési munka hatására került a páli levelek élére, ugyanakkor nem ez keletkezett legelőször. Az Újszövetség hitelességét komolyan vevő bevezetéstani könyvekben valami ilyesmi sorrendet találhatunk az újszövetségi könyvek esetében (az első évszám szerint sorrendbe rakva):

· Kb. Kr. u. 48 – Jakab levele

· Kb. Kr. u. 49-54 – Pál első levele a thesszalonikaiakhoz

· Kb. Kr. u. 50-54 – Pál második levele a thesszalonikaiakhoz

· Kb. Kr. u. 50-55 – Pál levele a galatákhoz

· Kb. Kr. u. 56 – Pál első levele a korinthusiakhoz

· Kb. Kr. u. 56 – Pál második levele levele a korinthusiakhoz

· Kb. Kr. u. 57 – Pál levele a rómaiakhoz

· Kb. Kr. u. 58 – Márk evangéliuma

· Kb. Kr. u. 60 – Máté evangéliuma

· Kb. Kr. u. 60 – Pál levele Filemonhoz

· Kb. Kr. u. 60-62 – Lukács evangéliuma

· Kb. Kr. u. 60-62 – Apostolok cselekedetei

· Kb. Kr. u. 60-64 – Pál levele az efézusiakhoz

· Kb. Kr. u. 60-64 – Pál levele a filippiekhez

· Kb. Kr. u. 60-64 – Pál levele a kolosséiakhoz

· Kb. Kr. u. 60-69 – Zsidókhoz írt levél

· Kb. Kr. u. 60-95 – Júdás levele

· Kb. Kr. u. 64 – Pál első levele Timóteushoz

· Kb. Kr. u. 64 – Pál levele Tituszhoz

· Kb. Kr. u. 64-65 – Péter apostol első levele

· Kb. Kr. u. 65-70 – Péter apostol második levele

· Kb. Kr. u. 65-67 – Pál második levele Timóteushoz

· Kb. Kr. u. 85-95 – János evangéliuma

· Kb. Kr. u. 85-95 – János apostol első levele

· Kb. Kr. u. 85-95 – János apostol második levele

· Kb. Kr. u. 85-95 – János apostol harmadik levele

· Kb. Kr. u. 96 – Jelenések könyve

Ha áttekintjük a listát, láthatjuk, hogy Pál apostol leveleinek kb. fele (6 db, és a nagy gyülekezeti levelek!) az evangéliumok megszületése előtt keletkezett. (Miért nem időben vágja szét az Újszövetséget? Elvileg ezt is tehetné! 13.) Miért nem tartalmazzák az evangéliumok (nyílt vagy burkolt formában) a figyelmeztetést: vigyázat Pál félrevezet benneteket!? Valószínűnek tartom azért, mert az evangéliumok szerzői számára nem volt különbség a páli tanítások és az evangéliumokban megjelenő jézusi tanítások között.14. Sőt, ha az apostolok életét nézzük, János apostol kivételével minden apostolt kivégeztek: aki evangéliumot írtak azt is, aki leveleket írt, azt is is, és Pált is. Vajon ha a páli teológia csak Pál agyszüleménye lenne, képes lett volna meghalni érte? Úgy gondolom, hogy az Újszövetségben megfogalmazott tanítások (legyen az páli levél vagy evangélium) egyik legnagyobb pecsétje éppen ez: ezek az emberek életüket adták azért a hitért, amiről könyveikben írtak. 15. Van-e bármi erkölcsi jogalapunk arra nézve, hogy a 21. században, kényelmes, internetes világunkban megítéljük, és újra írjuk az Újszövetséget? 16. Szerintem nincs. Vegyük észre: olyan emberek írták ezeket az iratokat, akik szemtanúk voltak, vagy szemtanúk tanítványai voltak. Vegyük észre azt is: rajtuk kívül éltek még más szemtanúk is, és abban az ellenséges légkörben, amiben a korai egyház létezett, biztos találni lehetett volna olyanokat, akik meghazudtolták volna az újszövetségi szerzőket: „Miről beszélsz? Nem is így volt/van!” Ilyen esetről azonban nem tudunk. 17.

13. Ki tehetné meg, és miért tenné?

14. Úgy tűnik a bírálónak is komoly bevezetéstani hiányosságai vannak (vagy szándékosan „felejti el” az abban tanultakat): abból, hogy bizonyos páli levelek az evangéliumok előtt keletkeztek, nem következik, hogy az evangéliumok szerzői ismerték volna ezeket. Sőt. Az evangéliumok nem azokban a gyülekezetekben keletkeztek, amelyekben Pál levelei fungáltak. Ezzel az erővel azt is kérdezhetnénk, hogy Pál miért nem tud az evangéliumokról, miért nem tesz említést azokról a forrásokról, amelyekből Jézus tanítása megismerhető?

(Egyébként ismerhette a páli levelek valamelyikét pl. a Jakab levél szerzője, és reagál is rá, nagyjából abban a nyílt figyelmeztetésnek a szellemében, amit a bíráló „hiányol” az evangélistáknál: vigyázat, aki azt tanítja, hogy hit által igazul meg az ember (tehát ez a Pál) félrevezet titeket…)

15. A mártíriummal való érvelés egyszerűen szánalmas. Attól nem lesz igazabb vagy hitelesebb egy tanítás, hogy valaki meghal érte. A kommunisták némelyike is meghalt a maga agyszüleményéért, ugyan miért ne lett volna képes Pál meghalni a sajátjáért?

16. Már miért ne lenne? Ha a bírálónak lenne igaza, s valami mártírium és szenvedés lenne a szükséges feltétele annak, hogy megítélhesse valaki az Újszövetséget, akkor vajon elvitathatja-e a megítélés erkölcsi alapját azoktól az eretnekektől, akik Pálhoz hasonlóan szintén üldöztetést szenvedtek és készek voltak meghalni a maguk hitéért…?

(Csak hogy egy aktuális példát mondjak: kétségbe vonható-e, hogy erkölcsi alapja van Bulányi Györgynek, aki az evangéliumért üldöztetést szenvedett, azt mondania, hogy az Ószövetség nem Isten igéje? Kétségbe vonható-e az ő erkölcsi alapja, hogy azt mondja, hogy Pál mást hirdetett, mint Jézus? Márpedig ő is erre az eredményre jutott Pál-szintézis című, az üldöztetés alatt írt tanulmányában…)

17. A bíráló itt megint bevezetéstani ismereteinek hiányosságáról tesz tanúságot. Az újszövetségi iratokat ugyanis nem szemtanúk írták, s még csak nem is szemtanúk tanítványai. Ami pedig az ellenséges légkörben létező egyházat illeti: ellenségesség mindenekelőtt az egyházon belül létezett - már amennyiben az „egyház” kifejezés egyáltalán használható itt – az egymással sokszor homlokegyenest ellentétes nézeteket valló gyülekezetalapítók, gyülekezetek, evangéliumhirdetők között.

Nem tudjuk, hogy nem léteztek-e a páli teológiát akár a Jakab levélnél is élesebben bíráló tanítások, illetve ilyen tanításokat megfogalmazó levelek. A bíráló helyesen írja: nem tudjuk, hogy ilyenek léteztek-e – következésképpen nincs okunk, hogy kizárjuk ezt a lehetőséget. Annál is inkább, mert éppen magában a páli levelekben találunk arra vonatkozó utalást, hogy ilyen konkurens tanítás igenis létezett. Például:

1Kor 2.2.: „Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.”

2Kor 11.4.: „Mert ha valaki odam3egy hozzátok, és más Jézust hirdet, nem akit mi hirdettünk, vagy más lelket fogadtok be, nem akit kaptatok, vagy más evangéliumot, nem amelyet elfogadtatok, azt szépen eltűritek.”

Gal 1.6-8.: „Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme általé elhívott titeket ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok; pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát. Viszont ha mi még magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amit mi hirdetünk, átokozott legyen!”

Szintén összefoglalása után teszi fel a kérdést:

„Fel kell tenni a kérdést: ha annak a Saul-Pálnak az írásait megőrizte a "kereszténység", aki sohasem hallotta Jézust, és sohasem tanult tőle, akkor miért nem viselte gondját a jézusi tanítványoknak, az igazi apostolok írásainak?”

Miközben a szerző prioritást ad Jézus közvetlen tanítványainak, és látszólag gondját viseli az eredeti jézusi tanításnak, úgy tűnik az apostolok vezetőjének levelét nem olvasta:

A mi Urunk hosszú tűrését üdvösségnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek – a neki adott bölcsesség szerint –, szinte minden levelében, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére. 2Pt 3:15-16.

A fenti igeversből vegyük észre a következőket:

· Jézus közvetlen apostola, Péter szól, aki ismerte mind Jézus, mind Pál tanítását; 18.

· Pál tanítását nem úgy mutatja be, mint ami ellentétben állna az Úr tanításával, hanem azonosságot mutat be;

· Pál tanításában vannak „nehezen érthető dolgok”;

· Pál tanításait a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatják;

· Pál tanításai kiforgatásának a következménye a kiforgató „veszte”;

· Pál levelei „mint más írások”, azaz mint az Ószövetség van megemlítve, azaz Péter apostol, Jézus Krisztus közvetlen tanítványa és apostola ugyanazzal a tekintéllyel ruházza fel Pál leveleit, mint az Ószövetségi iratokat. 19.

18. A bíráló újra bizonyítja bevezetéstani hiányosságait. Nézzük csak mi a helyzet a Péter apostol második levelének nevezett irattal. Az alább idézet szöveg forrása: Biblia. Magyarázó jegyzetekkel. Kiadja a Magyar Bibliatársulat megbízásából a Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója. Budapest, 1997. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez vélhetően megegyezik a bíráló által is hivatkozott 2000-es kiadással…) E könyv 1494. oldalán olvashatók a következők Péter második levelével kapcsolatban:
”…kizártnak lehet tekinteni, hogy a levél ugyanattól a szerzőtől származik, mint az 1Péter levél (amelyre a 3,1-ben kimondottan hivatkozik). Nem szokatlan az ókorban, hogy egy szerző a maga szándékát egy jelentős személyiség neve alatt adja elő. Ebben nem láttak „hamisítást”, hanem egy jelentős tradícióba való betagolódásnak és az igénybevett tekintélynek való alárendelésnek fogták fel.”
Na, hol van akkor itt az apostolok vezetője? Ne tessék már viccelni…!
19. Ekkora csúsztatást még a bevezetéstani ismeretek hiánya sem ment. Azt a bíráló sem gondolhatja komolyan, hogy Péter vagy bárki abból a körből „egyéb írások” címen utalt volna az akkor Szentírásnak tartott ószövetségi iratokra. Hogy a levél szerzősége tekintetében tévedésben van, hát Istenem, nem mindenki olvassa a magyarázó jegyzeteket és bevezetéseket (noha annak, aki a bevezetéstanra hivatkozik, talán illene), de ez a csúsztatás már az intellektuális becsületesség tekintetében is kételyeket támaszt az olvasóban…

Ez utóbbi gondolat tovább visz, a kanonizáció irányába. Úgy látszik, Tóth Kornél Frigyes ennek a történelmét sem ismeri. A részleteket most inkább kihagynám, hiszen számos bibliai bevezetéssel foglalkozó könyv beszerezhető ebben a témában. Csupán egy dologra hívnám fel a figyelmet: a ókeresztény egyház életében a kanonizáció folyamatát egy ehhez hasonló tevékenység gyorsította fel, és tisztázta. Markion 140 körül egy ellenkánont állított össze, amelynek az volt a célja, hogy az Újszövetséget zsidótlanítsa. Nem valami hasonlóval van dolgunk?

20. De igen, szerintem is. A kérdés csak az, hogy pontosan mi is volt ez a Markion-sztori az egyház történetében. Először: Markion nem ellenkánont csinált, ilyet nem is csinálhatott, hiszen nem is létezett még (hivatalos egyházi) kánon. Másodszor: Markion célja nem a „zsidótlanítás” volt, hanem a judaista (ma úgy mondanánk: ószövetségi) istenképtől való megszabadulás, amit nem tudott a jézusi ás gnosztikus pszeudo-jézusi istenképpel összeegyeztetni.

(Ld. Erről Étienne Trocmé Az Újszövetség születése c. tanulmányát!)

Tóth Kornél Frigyes még számos más „bizonyítékot” hoz a Biblia ellentmondásaira (túl a Pál és Jézus tanítása különbségén). Egyike ez:

Máté 27,9 Ekkor teljesedék be a Jeremiás próféta mondása, a ki így szólott: És vevék a harmincz ezüst pénzt, a megbecsültnek árát, a kit Izráel fiai részéről megbecsültek

„Jeremiásnál szó nincs 30 ezüstről, sem Izrael megbecsüléséről. (Jeremiás 32,6-9)”

A Magyar Bibliatanács 1990-es kiadású szövege szerint a fenti igevers a következő:

Ekkor teljesedett be Jeremiás próféta mondása: „És vették a harminc ezüstöt, a felbecsültnek árát, akit Izráel fiai ennyire becsületek, és odaadták a Fazekasmezőért, ahogyan megparancsolta nekem az Úr.” Mt 27:9-10.

Tóth Kornél Frigyes munkájában az 1908-ban revideált Károli fordítást használja. Ennek két elterjedt változata van: az egyiket a Magyar Bibliatanács adja ki (ebben vannak a vastag betűs kiemelések), a másikat pedig Brit- és Külföldi Bibliatársulat (nincsenek vastag betűs kiemelések, és gyakran PVC fedelük van.) Viszont mindkét kiadásnál az igevers alatt a következő referenciákat találjuk: Zak 11,12.13. Jer 32,6-9. Ezek alapján visszakereshetjük az eredeti próféciát is, Zakariás könyvében:

Akkor ezt mondtam nekik: Ha jónak látjátok, adjátok meg a béremet! De ha nem, akkor tartsátok meg! Ekkor kifizették a béremet: harminc ezüstöt. Az ÚR pedig ezt mondta nekem: Dobd oda a kincsek közé ezt a becses értéket, amire engem becsültek! Fogtam tehát a harminc ezüstöt, és odadobtam az ÚR házának kincsei közé. Zak 11:12-13

Láthatjuk, hogy a Károli fordítás régiessége összezavarta a szerzőt: a prófécia és a beteljesedés is az Úrról, Jézus Krisztusról beszél, nem pedig Izráel megbecsüléséről. Vajon a lábjegyzetben szereplő Zakariás könyvét miért nem citálta Tóth Kornél? És ha számára érthetetlen az adott igevers, miért rögtön ellentmondást lát benne, és miért nem veszi a fáradtságot, hogy egy másik fordításban megnézze? Sőt, akár az eredeti nyelveken is megvizsgálhatta volna!

21. Már miért zavarta volna össze a Károli-fordítás régiessége (vagy bármi) a szerzőt? Ír-e bármi helytelet vagy téveset Mt 27:9-10 versekkel kapcsolatban? Abszolúte nem. Teljesen igaza van abban, hogy Jeremiásnál valóban nincs szó sem 30 ezüstről (hanem hét sékelről és tíz ezüstről). És teljesen igaza van abban is, hogy Jeremiásnál nincs szó Izrael (sem Izrael fiai általi) megbecsülésről. A szerző itt is idézett mondatának lényege, hogy a Mt szerzője tévesen hivatkozik Jeremiásra, és ez az állítás igaz. Ezzel szembe lehet állítani esetleg azt az érvelést (amit a bíráló alább meg is tesz), hogy a Mt szerzője Zakariásra gondolt, de az mindenképpen abszurd állítás, hogy „a prófécia és a beteljesedés is az Úrról, Jézus Krisztusról beszél”. Már hogyan beszélhetne akár Jeremiás, akár Zakariás Jézusról? Valóban mindegyik helyen szerepel az Úr szó, de az egyik helyen sem jelentheti Jézust.

Az ószövetségi helyeken יהוה (Jahve) szerepel, aki nem azonos Jézussal, a Mt 27,9-ben pedig κυριος (küriosz=úr), amit ugyan alkalmaztak Jézusra a görög iratok, de nem a Mt, s itt amúgy is éppen egy ószövetségi idézetben szerepel, tehát jelentése ugyanaz kell legyen mint ott, azaz nem Jézus, hanem יהוה (Jahve). Az ő megbecsüléséről van szó Zakariásnál és nem Jézuséról.

(Hoppá, kinek is kellett volna itt az eredeti nyelveken vizsgálnia az írásokat…?)

Akkor nézzük a másik problémát, hogy miért nevezi Máté Jeremiásnak a prófécia íróját, mikor az Zakariás volt?

„Máté ezeket az eseményeket Jeremiás próféciájának beteljesedéseként értelmezte. De az a prófécia, amit Máté idéz, elsődlegesen Zakariástól, és nem Jeremiástól származott. Szoros hasonlóság látható a Mt 27:9-10 és a Zak 11:12-13 között. ugyanakkor hasonlóság fedezhető fel Máté szavai és a Jer 19:1, 4, 6, 11-ben leírt gondolatok között is. Akkor miért utalt Máté csak Jeremiásra? Erre a problémára talán az a megoldás, hogy Máté mindkét prófétára gondolt, de csak a „fő” prófétát említette meg név szerint (hasonló a helyzet a Mk 1:2-3-ban, ahol a Márk csak Ézsaiás próféta nevét említi, de közvetlenül idéz Ézsaiástól és Malakiástól is) Ráadásul egy másik magyarázat szerint Jeremiás a Babilóniai Talmudban (Baba Bathra 14b), első helyre került a próféták között, és az ő könyve képviselte az összes többi prófétai könyvet.” Walvoord - Zuck [szerk.]: A Biblia ismerete, Kommentársorozat VI. Máté – János, Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest, 1997, 115-116. o. (kiemelés tőlük)

Pontosan ezért kell elolvasni a segédkönyveket! Amikor valami vélt ellentmondást látunk a Bibliában, ezekben a könyvekben a legtöbb esetben ott találjuk a megoldást is. Ne feledjük el: ez a könyv kétezer éves! Legyünk tisztában azzal, hogy óriási kulturális szakadék van az újszövetségi kor emberei és a 21. század embere között. Ezt a szakadékot hivatottak áthidalni a bibliai segédkönyvek. És ne gondoljuk már azt, hogy először mi fedeztük fel benne ezeket az „ellentmondásokat”!

(Hogy ki mit olvas és mit nem, s hogy kinek mit kellene olvasnia arról talán jobb lenne, ha hallgatna a bíráló…)

Konklúziók

Tóth Kornél munkája alapvetésénél a következő elvi hibákat vétette:
tudományos igényű munkához egy archaikus magyar fordítást használt, amelynek nyelvezete a leírtak alapján még a Biblia alapszövegének megértését sem segítette elő, nemhogy mélyebb összefüggések megértését;
22. A szerző sehol nem állította, hogy tanulmánya „tudományos igényű” lenne.
A Károli-fordítás használata nem az archaikus nyelvezet miatt problematikus, hanem a fordítás pontatlansága miatt. A Jézus és Pál tanítása közötti ellentétek bizonyításához azonban (ami a szerző szándéka volt, s amit a bíráló érdemben egyáltalán nem érintett), a Károli-fordítás használata is tökéletesen megfelelt.

· tudományos igényű munkához sem egyéb fordításokat, sem az eredeti szöveget, sem segédkönyveket nem alkalmazott, így „csak egy Bibliával” alapvetően nem tudta áthidalni a kulturális és egyéb szakadékot a bibliai kor embere és személye között;
23. Amint az az előzőekből kiderült, ez a magállapítás inkább magát a bírálót terheli…

· tudományos igényű munkához megengedhetetlen módon prekoncepcióval közeledett a tárgyhoz, amikor az ellentmondásokat akarta bizonyítani;
24. Mint korábban láttuk, prekoncepciói is inkább csak a bírálónak voltak, aki sajnálatos módon nem vállalkozott az érdemi bírálatra: egyetlen a szerző által felvetett Jézus és Pál közötti ellentéttel sem foglalkozott.

· tudományos igényű munkához megengedhetetlen módon mintegy 2000 évvel az események után válogat a szemtanúk között, ami valójában önkényességét hivatott leplezni;
25. Mint korábban jeleztük: szemtanúkról szó nincs.
A hitelesség tekintetében a különböző iratok közötti válogatás lehet hogy önkényes, lehet hogy nem (a szelekciós elvről kétségtelenül nem adott számot a szerző), de semmiképpen nem tűnik önkényesebbnek mint az az álláspont, amely eleve hitelesnek tekint mindent, amit egykor a kanonizálás aktusa hitelesnek fogadott el.
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a kánon tekintetében mind a mai napig nincs teljes egyetértés a keresztények – pl. a katolikusok és protestánsok – között, tehát nem kellene a kánonra olyan nagy mellénnyel hivatkozni…)

· az általános emberi gondolkodásban szokott szabályt is felrúgta, ami szerint egy szöveg megértéséhez nem elegendő egy adott szöveg érthetősége, hanem az is szüksége, hogy aki olvassa, az meg akarja érteni a szöveget; valamint
26. Ezt a „szabályt” ugyan hol, mikor rúgta fel a szerző? Ki nem akart megérteni, milyen szöveget? Tudná-e vajon bizonyítani ezt az állítását a bíráló vagy csak a levegőbe beszél?

· figyelmen kívül hagyja azt a hitbeli alapelvet, ami szerint az ihletett Írás olvasásához ihletett olvasó kell. A Szentlélek munkáját tudományosnak tűnő tudálékossággal nem lehet pótolni.
27. A magam részéről nem tudom, hogy ki és mikor állította fel ezt a „hitbéli alapelvet”, de azt semmiképpen nem gondolom, hogy az a páli értelemben vett (hallásból való) hit gyakorlóin kívül bárkire érvényes lenne.
Tudományosnak tűnő tudálékosság vétkében itt legfeljebb a bírálót lehet elmarasztalni, mert, mert hiszen egyrészt a szerző nem is állította, hogy ő tudományosan elemezte volna a kérdést, másrészt éppen a bíráló volt az, aki ugyan többször hivatkozott (általánosságban) a bevezetéstani ismeretekre, de éppen róla derült ki hogy híjával van azoknak, s éppen ő volt az is, aki az eredeti nyelven való elemzést hiányolta, miközben róla derült ki, hogy vétkesen elmulasztotta azt.

Az irat már a megfogalmazott alapelvek mentén is eretnekség. 28. Az iratban megfogalmazott alapelvek eretneksége elkerülhető lenne párhuzamos fordítások, segédkönyvek használatával, szükség esetén az eredeti szövegek tanulmányozásával, és leginkább azzal az alázattal, ami a Biblia kutatásánál elvárható lenne egy hívő kutatótól. 29.

28. Igaz. A kérdés, hogy ebben a tényben van-e bármi negatívum. Keresztények ugyan szitokszóként használják az eretnekség kifejezést, de egy becsületes Jézus-követő büszkén vállalhatja ezt a minősítést.
29. Az iratban megfogalmazott eretnekség nem kerülhető el „párhuzamos fordítások, segédkönyvek használatával, szükség esetén az eredeti szövegek tanulmányozásával”. Én magam például az eredeti szövegeket használva jutottam ugyanarra az eredményre, mint Tóth Kornél.
Nem tudom, hogy a bíráló mit ért „hívő kutató” alatt, s ezért azt sem, hogy miféle alázatot vár el egy ilyen kutatótól. Ha „hívő” alatt azt a kritikátlan szellemi attitűdöt érti, amely helyből hitelesnek (Istentől ihletettnek) tekint minden hivatalosan kanonizált iratot, és eleve kizárja, hogy a kanonizált iratok tanításai között bármiféle ellentét lehetséges lenne, akkor köszönjük, de mi, gondolkodó emberek az efféle hit elvárásaiból nem kérünk, mert az nem alázatot, hanem megalázást szül, összhangban azzal, ahogy a páli (keresztény) egyházakban az engedelmesség uralkodik a szeretet helyett.

Tóth Kornél munkájának részleteivel, a vélt ellentmondással a páli és jézusi tanítások között egy későbbi tanulmányban foglalkozom majd, ha szükséges.
30. Jó lett volna, ha a bíráló ezt a foglalkozást már most megejtette volna, mert írása egyelőre teljesen hiteltelen, gondolatilag és emberileg egyaránt. Hogy szükséges-e a témával egy későbbi tanulmányban foglalkoznia, az egy másik kérdés, és az attól függ, hogy képes-e összeszedni magát és egy alapos választ írni Tóth Kornél elemzésére, vagy csak arra az alpári apologetikára telik tőle, amit ebben a bírálatban is gyakorolt. Ha az előbbi lehetséges, akkor szükséges lenne az a tanulmány a kérdés alaposabb tisztázása érdekében, ha az utóbbi a helyzet, akkor inkább nem.

Ökrös Tamás

eretnek